Ökumenikus imádság a Sant' Egidio közösséggel a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Ökumenikus imádság a Sant' Egidio közösséggel a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján

2022-07-19 09:24:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
imádság
A Sant'Egidio közösség ökumenikus imádságra hív mindenkit a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomba augusztus 2-án, a roma holokauszt (pharrajimos) és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Fülöp metropolita atya vezeti és más felekezetek vezetői is imádsággal szolgálnak.

„Találjanak bennetek a cigányok olyan testvérekre, akik azzal a szeretettel szeretik őket, amellyel Krisztus szerette a leginkább kitaszítottakat” – kérte Ferenc pápa. A közösség és barátai ezt a szeretet szeretnék gyakorolni, ennek jegyében emlékeznek és kötnek barátságokat rászorulókkal, kirekesztettekkel. Nagy ajándék az ő barátságuk, ami által többet kapunk, mint amennyit adunk.

2009. augusztus 2-áról 3-ára virradóra kislétai házában álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak. 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.

A Sant’Egidio közösség évről évre megrendezi az imádságot a megsebzettekkel való közösség iránti vágyból, küzdve a gyűlölet és a közöny ellen, kérve az Urat, hogy szője újra az emberség erőszakkal felszakított szövetét. Imádkoznak külön-külön minden merénylet áldozataiért és gyertyát gyújtanak az emlékükre. Az imádságon évről-évre jelen vannak a 2008–2009-es merényletek néhány áldozatának hozzátartozói. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Roma közösségek tagjai is rendszeresen megtisztelik az alkalmat jelenlétükkel.

A szervezők szeretettel várnak minden hívő és jóakaratú embert a megemlékezésre.

Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond:

Kocsis Fülöp

hajdúdorogi érsek-metropolita

Imádsággal szolgál: más keresztény felekezetek képviselői, Radnóti Zoltán főrabbi

Avilai Nagy Szent Teréz templom

1065 Budapest, Pethő Sándor u. 2.

2022. augusztus 2. kedd, 19 óra

VEZETŐ HÍREK
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - élőben lehet követni a Szent Liturgiát

Görögkatolikusok a Bakony csúcsán

Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - élőben lehet követni a Szent Liturgiát

Görögkatolikusok a Bakony csúcsán

Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - ...
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - ...
 
Görögkatolikusok a Bakony csúcsán
Görögkatolikusok a Bakony csúcsán
 
Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
 
Írországban találkoznak az Európai Máriás Háló képv...
Írországban találkoznak az Európai Máriás Háló képv...
 
Légy részese a párizsi Taize közösség találkozóján...
Légy részese a párizsi Taize közösség találkozóján...
 
V. Országos életvédő nap - íme a részletes debreceni p...
V. Országos életvédő nap - íme a részletes debreceni p...