Oltárszentelés a Szent Bazil középiskolában

Oltárszentelés a Szent Bazil középiskolában

2017-09-18 09:15:53
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Oktatás
A két szent hithirdető tevékenysége példaként kell, hogy álljon előttünk

2017. szeptember 14-én Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Kocsis Fülöp érsek-metropolita ünnepélyes keretek között szentelte meg a hajdúdorogi Szent Bazil középiskola kápolnájának oltárát, melyben elhelyezte Szent Pál apostol és Szent István első diakónus ereklyéit az első századból. A két szent hithirdető tevékenysége példaként kell, hogy álljon előttünk, hogy a mai kor elvárásainak megfelelve vigyük közelebb Krisztus tanítását az emberekhez. Ünnepségünk fényét emelte, hogy a nem mindennapi szertartást középiskolánk egykori és mostani atyái együtt végezhették Dr. Seszták István főhelynök úrral és Nyirán János kancellár atyával. A liturgiát követően a hetedikes és a három kilencedikes osztályfőnök feltűzte iskolánk jelvényeit diákjaik számára mellyel jelezték, hogy iskolánk teljes jogú tagjaivá váltak, s követik annak szellemiségét, melynek jelmondata „Úgy világítsatok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket és dicsőítsék Atyátokat ki a mennyekben vagyon.”

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...