Önkéntes beteglátogatók találkozója

Önkéntes beteglátogatók találkozója

2018-07-26 09:58:36
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
önkéntes
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív irodája szervezésében 2018. július 24-én ismét találkozhattak az önkéntes beteglátogatók Debrecenben.

Kissné Suta Mariann köszöntötte a megjelenteket és mivel több új taggal is bővült a csoport, összefoglalta az előző alkalom történéseit.

Ezt követően Kiss László atya osztotta meg gondolatait, melyhez az emmauszi tanítványokról szóló történetet hívta segítségül. Felhívta figyelmünket arra, hogy mi is úgy próbáljunk egy-egy szenvedő embertársunk mellé szegődni és kísérni őket az úton, ahogyan azt Jézus tette. Fontos, hogy mielőtt elindulunk otthonainkból, imádkozzunk azokért, akikkel találkozni fogunk.

A jelen lévők megosztották eddigi tapasztalataikat, és feltették azokat a kérdéseiket, melyek a szolgálatukkal kapcsolatban foglalkoztatják őket. Együttlétünk közös imával zárult.

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...