Önkéntesség a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

Önkéntesség a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

2019-06-27 11:54:41
Szerző: NEK Titkárság
NEK
Mint napjainkban minden nagy rendezvény - így az egyházi, sok embert megmozgató események is -, szinte elképzelhetetlenek rendezők, önkéntesek nélkül. Így lesz ez 2020-ban is, amikor a katolikus világ egy kiemelkedő eseményét látja vendégül Budapest. Terveink szerint több, mint ezer, 16 évesnél idősebb önkéntesre lesz szükség a feladataink megvalósítására!

Sokan már megtapasztalták, hogy keresztényként kifejezetten jó dolog, fontos szolgálat az önkéntesség, hiszen egy közös, nagy élményben részesülnek a segítők, miközben a vallási találkozók, rendezvények résztvevői értékelik a személyes megbecsülésüket. Nem véletlen az sem, hogy a pápák is kiemelten fontosnak és értékesnek tartják egy-egy világesemény (pl. ifjúsági világtalálkozók) részeként külön is találkozni az önkéntesekkel és komoly tanítást, bátorítást is adnak számukra.

E gondolatok jegyében indítjuk útjára az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes programját, amelynek első lépése az előjelentkezés.

ELŐJELENTKEZÉS

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustár Zoltán előadása a Teológia Bárban

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...