Örömünnep Boldog Ceferino napján Szátokon

Örömünnep Boldog Ceferino napján Szátokon

2022-05-16 12:57:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
1997. május 4-én avatta Szent II. János Pál pápa boldoggá Ceferino Gimenez Malla - El Pelét. Ő az első boldoggá avatott cigány származású ember. A róla elnevezett ház a Nógrád megyei Szátokon működik, ahol május 7-én közösen ünnepeltek a Ceferino-közösség tagjai. Az eseményen Fülöp metropolita atya is részt vett. A ceferino.hu beszámolója.

A kisgyerekek örömére ugráló vár vezette be a gyönyörű napot, majd a szendrőládiak istendicsőítő énekeivel kezdődtek a megemlékezések, s az udvaron felállított színpad adott helyet az ünnepségnek.

A megnyitó beszédben Dúl Géza atya, a Ceferino ház vezetője arra kereste a választ, hogy miért ünnepelünk? Mit erősít bennünk azt, hogy 25 éve a cigányságnak hivatalosan is van oltárra emelt “szentje”. A dejtári községből érkezők boldog Ceferino mennybe érkezéséről és a halála utáni tiszteletről emlékeztek meg, a rimóciak köszönhetően Szent Ferenc rablókkal való kalandját ismerhettük meg. A történet legnagyobb tanulsága, hogy a jó igenis képes legyőzni a rosszat. Elbűvölő éneket hallhatunk.

A dejtáriak és szátokiak tánca a cigánytánc szépségét tárta elénk. A fiúk legényes tánca több mint egy éves tánctanulás eredmények. Délután az imatánc, imaösvény, kézműveskedés és vetélkedő között választhattak a részvevők. Majd körment indult a templomhoz.

A körmeneti kereszt után a boldog Ceferino zászló és kép sorakozott fel Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével, közben pedig a szendrőládiak istendícsérő énekét lehetett hallani, amely erejével, szépségével ünnepivé varázsolta az egész utcát. A szentmisén metropolita atya az Eucharisztia és a szentségek erejét, védelmét ajánlott a drogok és a bűnös életformával szemben.
„A mi korunkban, amikor háborúk és szembenállások, drog és alkohol a sátán hatalmát támogatják az emberek között, nagy szükségünk van az ilyen ünnepekre, melyek békéjükkel, derűjükkel az Isten országát, Krisztus szeretetét erősítik közöttünk” – hangsúlyozta a főpásztor. 

Talán ezért is támogatta a Gondviselés alkalmas időjárással, hogy jól érezzük magunkat ezen a szép napon.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai