Összefogás Debrecenért - a történelmi egyházak és a városvezetés közösen segít a rászorulókon

Összefogás Debrecenért - a történelmi egyházak és a városvezetés közösen segít a rászorulókon

2020-11-20 17:53:44
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, haon.hu
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
ökumenikus
Advent
Advent közeledtével Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Karitatív Testület, a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület egy minden eddiginél szélesebb körű közös megmozdulás keretében akar segítő kezet nyújtani a rászorulóknak.

A 2020-as esztendő számos nem várt próbatétel elé állította az országok lakosságát, és a koronavírus-járvány alapjaiban változtatta meg a mi életünket is. E kritikus időkben különösen fontos a hatékony cselekvés, a nehéz körülmények között élő családok és idősek felkarolása, támogatása. 

Debrecen híres a jelentős ügyek melletti társadalmi kiállásáról, és a város számos alkalommal tett már szép tanúbizonyságot az egymásról való felelősségteljes, elkötelezett gondoskodásról, nemes kezdeményezésekről, az összetartozás erejéről. 

A Magyar Református Szeretetszolgálat által biztosított és városszerte kihelyezett Szeretetdobozokban tartós élelmiszereket és tisztálkodó szereket gyűjtenek, melyeket karácsony előtt juttatunk el a nehéz helyzetű családoknak, egyéneknek.

A Szeretetdobozokba elsősorban legalább fél éves szavatossággal rendelkező tartós élelmiszereket (cukrot, olajat, konzervet, lisztet, kakaót, teát, fűszereket, édességet, száraz tésztát, kekszet, ketchupot, mustárt, majonézt stb.) várnak, de szívesen fogadnak tisztálkodási- és tisztítószereket, főként mosószert, öblítőt, fogkrémet, gyermek- és felnőtt pelenkát, sampont, tusfürdőt is. Akinek van rá módja cukor- vagy gluténmentes termékekkel, például édesítőszerrel, cukormentes keksszel, gluténmentes tésztával segítheti az étel intoleranciával küzdőket is. 

Az első csomagokat ma adták át a Krónikás utcán két szépkorú hölgynek. Az eseményen részt vett Fülöp érsek-metropolita atya, Palánki Ferenc megyéspüspök atya, Fekete Károly református püspök, Széles Diána alpolgármester valamint a Debreceni Karitatív Testület elnöke, Rózsahegyiné Juhász Éva is. 

– A böjt lemondással jár – kezdte Kocsis Fülöp, amikor a Napló az advent idei, kiemelkedő jelentőségéről kérdezte. – Aranyszájú Szent János hívja fel a figyelmet: milyen nagyszerű dolog, ha valaki lemond valamilyen ételről, és amit magától megvon, odaadja valaki másnak. Ezzel egyfajta lelki munka eredményeképpen mások gazdagodnak. Az a tapasztalatom, hogy nem mindig a leggazdagabbak adnak, hanem leggyakrabban azok, akik szinte már maguk is segítségre szorulnak. Ne féljünk a böjttől, hiszen ha valamit megvonunk magunktól, az az Istenhez köt, és mások megsegítésével, a böjttel mindig érkezik a lelki felemelkedés is – hangzott végül a görögkatolikus érsek-metropolita biztatása.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...