Öt éve együtt segítünk: születésnapos a Debreceni Karitatív Testület

Öt éve együtt segítünk: születésnapos a Debreceni Karitatív Testület

2020-10-09 10:40:00
Szerző: Dehir.hu, fotó: Miskolczi János
Kocsis Fülöp érsek
Szociális
Debrecen
Ötéves a Debreceni Karitatív Testület - a 33 civil szervezetet tömörítő testület szerda délután a Pósa utcai közösségi házban ünnepelt. Az elmúlt esztendőkben - önkéntesek közreműködésével - több ezer rászorulónak segítettek: óvodásoknak, iskolásoknak, nehéz helyzetbe került családoknak, vagy éppen a tanyavilágban élőknek.

Kis jubileumot ünnepelt szerdán a Debreceni Karitatív Testület. Rózsahegyiné Juhász Éva elnök kiemelte: a tavalyi év megmutatta, hogy egyre több cég, vállalkozás és magánszemély áll be a testület mögé.

– Látják azt, hogy az adomány, a felajánlás  tényleg jó helyre érkezik, mi pedig tudjuk koordinálni az adományosztást. Próbálunk arra is figyelni, hogy ne legyen olyan, aki sokkal többször kap és olyan, aki egyszer sem. A cél, hogy mindenkinek tudjunk segíteni – nyilatkozta Rózsahegyiné Juhász Éva.

Széles Diána alpolgármester, a testület társelnöke elmondta: Debrecen gondoskodó város, ezt az is mutatja, hogy a karitatív testület 15 tagszervezettel kezdett működni, most pedig már 33-at tömörít. Velük együtt közösen dolgoznak a rászorulók megsegítésén.

Azt gondolom, hogy egy olyan várat építettünk, aminek nyitott a kapuja, és bárki bejöhet, csatlakozhat. Ez egy olyan erős kapocs – Debrecen és a karitatív testület elmúlt 5 éve –, amire méltán büszkék lehetünk, ilyen nincs máshol az országban - hangoztatta Széles Diána.

A születésnapi ünnepségen a karitatív testület jelenlegi elnöke mellett a korábbi elnökök is emlékplakettet vehettek át az elmúlt évek munkájáért.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...