Palágykomoróci farsang

Palágykomoróci farsang

2017-02-22 12:07:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-Szkoropádszky Péter
Ifjúsági
Szabadidő
Család
A görögkatolikus egyházközség és a palágykomoróci kultúrház közösen szervezte meg a mulatságot

Immáron második alkalommal rendeztek jótékonysági farsangi batyus bált február 18-án, Palágykomorócon, a görögkatolikus egyházközség és a palágykomoróci kultúrház közös szervezésében. A bált Szkoropádszky Péter atya kezdte egy közös imával és elmondta, hogy menyire fontosnak tartja a közösség összefogását, hisz ez a közös mulatozás sem öncélú, hisz a bál bevételeiből a helyi Kartiász csoport munkáját és ezzel a közöttünk élő rászorulókat támogatjuk. A bál megrendezésének alapötlete a hagyományőrzésen túl az volt, hogy ne csak máshonnan várjuk a segítséget ebben a válsághelyzetben, hanem amennyire a lehetőségeink engedik, tudjunk egymáson is segíteni. 

„A farsang időszaka gazdag néphagyományokban. A tél végén a maskarákkal kívánták kiűzni a hideget, hogy helyet adjon a tavaszi napsütésnek. Innen ered tehát a jelmezbe bújás szokása, amit a felnőttek kevésbé, de a gyerekek komolyan vesznek”- mondta Illár Viktória, a kultúrház vezetője.

Szkoropádszky Adrienn, a helyi karitász csoport vezetője megköszönte a támogatóknak a Dorcas nemzetközi segélyszervezetnek, a Palágykomoróci Általános Iskolának és Óvodának, a KMKSZ Ungvári járási középszintű szervezetének és a számos helyi vállalkozónak és gazdának, hogy segítségükkel, felajánlásaikkal támogatták a bál megrendezését, és külön megköszönte, hogy akit megkerestek, senki sem utasította vissza a segítséget. Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, az Ungvári Járási Tanács képviselője és Illár József, Palágykomoróc polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.

Majd a kultúrház „Kis Tücsök” csoportja következett, a gyerekek verses-énekes összeállítással készültek, táncoltak és bemutatkoztak, hogy ki kinek öltözött. A műsor a tél égetésével fejeződött be, amit egy szalmabábu szimbolizált. A továbbiakban a táncé és a mulatságé volt a főszerep. A bálozók tombolán is próbára tehették szerencséjüket, melynek fődíja egy kétszemélyes vacsora volt az őrdarmai „Csárda” étteremben, illetve sok más értékes ajándék mellett, három órás szaunabérletet is nyerhettek a szerencsések. A hajnalig tartó bálon a „Két Kanál” együttes húzta a talpalávalót.

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...