Papok és kispapok adtak adventi koncertet a római német-magyar kollégiumban

Papok és kispapok adtak adventi koncertet a római német-magyar kollégiumban

2021-12-16 09:39:55
Szerző: Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum, Magyar Kurír
Metropólia
Nemzetközi
A járvány miatti tavalyi kényszerszünet után a római Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum közössége advent 3. hétvégéjén újra megrendezhette hagyományos adventi koncertjét két előadással, december 11-én és 12-én. Az intézmény lakói mellett a Pápai Görög Kollégium magyar származású görögkatolikus papnövendékei, illetve a római Melanchthon Intézetben lakó német és magyar protestáns teológushallgatók is énekeltek.

A mindkét alkalommal teltházas hangversenyen a kollégium lakóinak évfolyamtársai, római ismerősei, barátai, valamint meghívott egyházi és világi méltóságok vettek részt. Fellépett a kollégium egyesített kórusa, valamint a növendékek által alkotott kisebb nemzetiségi kórusok. Így a résztvevők német, magyar, horvát és szlovén adventi és karácsonyi énekeket egyaránt hallhattak. Az intézmény lakói mellett a Pápai Görög Kollégium magyar származású görögkatolikus papnövendékei, illetve a római Melanchthon Intézetben lakó német és magyar protestáns teológushallgatók is énekeltek.

A zenei talentumokkal is rendelkező papok és papnövendékek hangszeres tudásukat is megvillantották, így számos komolyzenei mű csendülhetett fel. Nagy tetszést váltott ki emellett a könnyűzenei darabokat megszólaltató kollégiumi zenekar is. 

A színvonalas koncert megszervezésében oroszlánrészt vállalt Csapó Márton, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papnövendéke, aki jelenleg az intézmény zenei életének vezetője is egyben a kollégiumi kórus és szkóla vezetőjeként. Nemcsak ezen két zenei együttes, valamint az ökumenikus kórus karnagyaként, de a közönséget teljes mértékben lenyűgöző művészi értékű hegedűjátékával is hozzájárult ahhoz, hogy az este mindenki számára felejthetetlen maradjon.

A Német–Magyar Kollégium diákjai hálásak azért, hogy az Örök Városban eltöltött éveik alatt a házat vezető jezsuita atyák nem csupán a lelki életben és a tanulmányok terén támogatják őket magas színvonalon, de ezen felül kulturális szempontból is biztosítják azt, hogy a lakók ápolhassák nemzeti értékeiket, hogy azokat kibontakoztatva egymás számára is megismerhetővé tegyék – zárja beszámolóját Kulcsár Dávid.

VEZETŐ HÍREK
Mindennél jobban szeretem Krisztust – könyv született Csépes János vértanú pap életéről

Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti Kánonjogi Bizottság Rómában

Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindennél jobban szeretem Krisztust – könyv született C...
Mindennél jobban szeretem Krisztust – könyv született C...
 
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
 
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
 
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...