Papszentelés Debrecenben

Papszentelés Debrecenben

2018-06-21 11:59:30
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Nagy szeretettel és tisztelettel várják a paptestvéreket, híveket, rokonokat, barátokat a szertartásra.

2018. július 1-jén, vasárnap 10.00 órai kezdettel a debreceni főszékesegyházban, Kocsis Fülöp érsek-metropolita a Hajdúdorogi Főegyházmegye áldozópapjává szenteli Tatai Zoltánt. 

Tatai Zoltán 1987. március 12-én született Nyíregyházán. Újfehértón járt általános iskolába. Tanulmányait Budapesten, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumban folytatta, mely időszak alatt ébredt fel benne a papságra való hivatás. A szemináriumi felvételi után a teológiai tanulmányainak előkészítő évét a Borromei Szent Károly Papnevelő Intézetben kezdte Vácott, majd a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán folytatta 2010-ig, amikor Kocsis Fülöp érsek atya hivatása tisztázása érdekében két évre felmentette teológiai tanulmányai alól. Ezt az időszakot nyírkarászi Szent Pantaleimon Szeretetotthonban töltötte és végül hivatásában megerősödve tért vissza a papnevelő intézetbe, 2012-ben. 
 
2015-ben tanulmányai utolsó évét a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthonában, Szakolyban töltötte. Sikeres államvizsga után Telenkó Miklós atyához ment egy évre, majd Debrecenbe helyezték, ahol kántori szolgálatot látott el a főszékesegyházban, bekapcsolódott az egyházközség életébe és a hitoktatásba. 
 
Diakónusszentelésére 2017. november 11-én került sor a kispesti Aranyszájú Szent János Görögkatolikus kápolnában. (Erről itt olvashat bővebben: Diakónusszentelés Kispesten )
Jelenleg Balkányban, diakónusként szolgál. 
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap