Papszentelés Debrecenben augusztus 20-án

Papszentelés Debrecenben augusztus 20-án

2022-08-05 10:05:20
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Domokos Zsolt diakónust nemzeti ünnepünkön szenteli pappá Fülöp metropolita atya. Az ünnepi szertartás 10 órakor kezdődik az Attila téri főszékesegyházban.

Domokos Zsolt 1988. július 21-én született Debrecenben. Hajdúdorogon nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a hajdúdorogi görögkatolikus gimnáziumban végezte. Érettségi után jelentkezett a szemináriumba. 2007 és 2014 között a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára járt, amelynek teológia szakát 2014-ben fejezte be.

Az utolsó évet a propedeutikus évfolyammal töltötte, mint duktor. A szeminárium befejezése után egy évig volt Nyíracsádon, ahol hitoktatóként segítette az egyházközség életét. 2015-ben kezdhette meg kétéves ösztöndíjas képzését az USA-ban, Oregon-ban, a Mount Angel bencés fenntartású egyetemen, ahol 2017-ben szerzett diplomát. Ebben az évben fejezte be pedagógus mesterdiplomáját is. Hazatérve, Debrecenben, az érseki hivatalban kapott irodai titkár kinevezést, ahol azóta is szolgál. 2018-tól ifjúsági megbízottként is tevékenykedik a főegyházmegyében.

Feleségével, Orosz Évával 2020 októberében kötött házasságot. Egy kislányuk született, Júlia.

2020-ban szentelték diakónussá Hajdúdorogon. 

Jelmondata: "Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen..." János 17,26

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata