Papszentelésre készülnek Nyíregyházán

Papszentelésre készülnek Nyíregyházán

2024-10-21 09:51:25
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Nyíregyházi Egyházmegye áldozópapjává szenteli Tóth Attila Ákos diakónust 2024. november 30-án, szombaton a 10 órától kezdődő Szent Liturgia keretében a Szent Miklós-székesegyházban.

Tóth Attila Ákos

1993. október 19-én született Nyíregyházán. A Szent Imre Katolikus Gimnáziumban tett érettségit követően 2012-ben felvételt nyert a Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei közé. Az előkészítő év, és a tanulmányok első két évét Nyíregyházán töltötte. A szociális év keretében fél évet a feketeerdei Sankt Blasienben önkénteskedett, az ottani jezsuita gimnázium kollégiumi nevelőjeként. Az év második felében pedig a budapesti Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Intézetében segédápolóként dolgozott. Ezt követően 2016-tól a Pápai Német-Magyar Kollégium növendékeként Rómában folytatta tanulmányait. A Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológiai diplomát 2019-ben, majd 2022-ben filozófiai licenciátust. Hazatérve egy évig püspöki titkár volt Nyíregyházán. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója, emellett az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának hallgatója.

2024. január 21-én diakónussá szentelte Szocska A. Ábel megyéspüspök Nyíregyházán. Ezt követően ideiglenesen a Hajdúdorogi Főegyházmegyében szolgált Budapesten, a Rózsák terei görögkatolikus közösségben, majd a Szinaxis Görögkatolikus Kollégiumban.

Tóth Attila Ákost pappá szenteli Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök 2024. november 30-án, szombaton a 10 órakor kezdődő Szent Liturgián Nyíregyházán, a Szent Miklós görögkatolikus templomban. Ha valaki tud a fent nevezett diakónusjelöltre vonatkozó bármilyen szentelési akadályról, kérjük, jelezze az egyházmegyei hivatalban: Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala.

VEZETŐ HÍREK
Születésnap Nyíracsádon - megújult iskolaudvarral ünnepeltek

Októberben ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Püspöki Szent Liturgia lesz az ukrán görögkatolikus parókián
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Születésnap Nyíracsádon - megújult iskolaudvarral ünnepeltek

Októberben ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Püspöki Szent Liturgia lesz az ukrán görögkatolikus parókián
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Születésnap Nyíracsádon - megújult iskolaudvarral ünne...
Születésnap Nyíracsádon - megújult iskolaudvarral ünne...
 
Októberben ismét Jézus-ima a Rózsák terén
Októberben ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
Püspöki Szent Liturgia lesz az ukrán görögkatolikus par...
Püspöki Szent Liturgia lesz az ukrán görögkatolikus par...
 
Kapcsolódás, önkép és lélekjelenlét – Dr. Christl V...
Kapcsolódás, önkép és lélekjelenlét – Dr. Christl V...
 
Keresztállítás Martinkán – az összetartozás jelképe
Keresztállítás Martinkán – az összetartozás jelképe
 
Nemzetközi ökumenikus konferencia Pannonhalmán
Nemzetközi ökumenikus konferencia Pannonhalmán