Rajz-és mesemondó versenyen mérettek meg a kicsik

Rajz-és mesemondó versenyen mérettek meg a kicsik

2018-10-05 10:08:12
Szerző: Bakajsza Anikó
Debrecen
A Szent Efrém Általános Iskola rajz-és mesemondó versenyt hirdetett, iskolásoknak és óvodásoknak egyaránt.

Egy kedvenc népmese megrajzolása – ez volt a feladat, amit teljesítenie kellett az apróságoknak. Az óvodából sok gyerek lelkesen készült a versenyre. Az óvónénikkel közösen választottak ki egy általuk nagyon kedvelt mesét, ami a ,,Szóló szőlő, mosolygó, alma, csengő barack” című történet volt, ugyanis ezt többször hallották is, és rajzfilmen is látták.

Végül 11 gyermek alkotását küldték el az iskolába: három gyermekét a Méhecske csoportból, nyolcét pedig a Halacska csoportból. Az eredményhirdetésre szeptember 24-én került sor az iskolában. Nagy izgalommal és kíváncsisággal érkezett meg az iskolába a 11 gyermek.

Az óvodásokat és iskolásokat külön csoportban díjazták. Az ovisok közül különdíjat nyert egy Méhecske csoportos kislány. III. helyezett lett egy Halacska csoportos kisfiú; II. helyezett lett egy szintén Halacska csoportos kisfiú, és az I. helyezett egy kislány lett, aki szintén Halacska csoportos. Ők emléklapot, könyvet és ceruzát nyertek. De a többiek sem maradtak jutalom nélkül. Apró kis édességet kaptak a gyönyörű munkájukért.

Ugyancsak izgatottan készültek a kicsik a Benedek Elek mesemondó versenyre, amit szintén a Szent Efrém Iskola hirdetett meg. Elsős és másodikos osztályos tanulók, valamint a Halacska és Méhecske csoportos óvodások mérettek meg az óvoda tornaszobájában szeptember 27-én.

Gyönyörű mesékkel örvendeztették meg egymást a bátor jelentkezők, akiknek szebbnél-szebb előadásmódja páratlan élményeket szerzett. Nehéz dolga is volt a zsűrinek, hiszen mindegyik gyerkőc alaposan felkészülve adta elő kiválasztott meséjét. Elkápráztató volt meghallgatni a sok szép népmesét, végignézni, ahogy szívvel –lélekkel  legjobb tudásuk szerint igyekeztek elmesélni – mondta az egyik zsűritag.

Első helyezett végül egy Halacskás kislány lett, második egy Méhecskés kisfiú, harmadik szintén egy Halacskás kislány. Különdíjat kapott  egy Halacskás kisfiú, valamint egy Méhecskés kislány. A mesemondó versenyről minden gyerek boldogan tért vissza csoportjához, hiszen mindenki oklevelet, ajándékot, édességet kapott jutalmul, és nyakukban ott lógott az „aranyérem”  amire kimondottan büszkék voltak.

 

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá