"Remélem lesz alkalmam újra átélni ezt a csodát" . görögkatolikus fiatalok a Forráspontról

2019-10-14 10:37:13
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
NEK
IEC2020
Idén szeptember 21-én rendezték meg a "Forráspont" eucharisztikus ifjúsági találkozót. A Hajdúdorogi Főegyházmegye is képviseltette magát a rendezvényen az Ifjúsági Iroda szervezésében. Debrecenből közösen a Szent László Gimnáziumból, a hajdúdorogi Szent Bazil Gimnáziumból és az Egyetemi Lelkészségről indultunk útnak.

A több mint 150 jelentkező élményeiből osztunk meg néhányat:  

„Mikor megérkeztem a Bok csarnokba egyfajta félelem, kétségbeesés lett úrrá rajtam, hogy vajon milyen lesz, amit látni, hallani fogok, de ez a végére teljesen elmúlt, fantasztikusan éreztem magam, jó volt látni velem együtt több ezer fiatalt, akik a mai világnézettel ellentétben ",élj a mának", felvállalják, hogy keresztények,és ilyen lelki feltöltődésen vesznek részt. Élmény volt hallani azokat az embereket, akiket a siker, pénz és a hírnév nem távolított el a Jóistentől, ami szerintem követendő példa a fiatalok számára, s az is hogy az imádság igenis belefér az emberek rohanó hétköznapjaiba, és igenis lehet rá szakítani időt sportolás, munka, tanulás mellet is. Rengeteg pozitív tapasztalattal gazdagodtam és jövőre biztos visszatérek.” – Péter

„Mivel még először mentem, nem tudtam, hogy mire számítsak... Csak ahogy sorba jöttek a programok, éreztem magam egyre jobban, de nálam Cristina nővér vitt mindent.” – Ricsi.

 „Reggel, amikor elindultam otthonról nem tudtam, hogy milyen lesz ez az egész, mégis, hogy fog megvalósulni, de reménykedtem a legjobbakban, hisz egy ilyen csak jó lehet. Nagyon izgatott voltam, mert már régóta vártam ezt a napot. Ahogy megérkeztünk, nagyon nagy boldogságot éreztem, végre itt vagyunk! És ezt is a Jóistennek köszönhetem! Egy nagyon szép, jól felépített környezet fogadott, ahonnan nagyon jól lehetett mindent látni. A nagyszerű fellépőket és több ezer fiatalt, akik ugyanabból a célból vannak itt, mint én: együtt lenni Jézus Krisztussal. Felemelő érzés volt ezt így látni, hogy a XXI. században még van ennyi fiatal, akiknek igenis fontos a hite, felmeri vállalni, aki az életet igenis Jóisten segítségével szeretné véghezvinni. Rengeteg pozitív érzést váltott ez ki belőlem, mint ahogy az előadások is. Volt benne vicc, sok móka és kacagás, de mégis mélyen megérintett. Teljesen beleéltem magam és megéltem a pillanatokat, olyannyira, hogy az idő egy szempillantás alatt elszállt. Csodaszép élményekkel gazdagodtam, amit, míg élek nem felejtek el. Cristina nővér szenzációs produkciója, aki tanúságot tett arról, hogy az életet élvezni kell, megélni minden pillanatát, és amit a Jóistentől kaptunk értékeket, azt ki kell bontakoztatni és Ő mellettünk van, segít. Ennek a csodálatos napnak még az adta a pluszt, hogy a számomra legfontosabb emberekkel élhettem meg és egy újabb élménnyel gazdagodhattunk, amit idős korunkban boldogan fogunk feleleveníteni. Remélem lesz alkalmam újra átélni ezt a csodát!” Friderika.

A Forráspont eucharisztikus ifjúsági találkozóról a Magyar Kurír részletesen is beszámolt, ezt ide kattintva olvashatják el.

 

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...