Rendhagyó énekórát tartott a Muzsikás együttes

Rendhagyó énekórát tartott a Muzsikás együttes

2024-03-11 14:06:04
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Ifjúsági
Oktatás
Debrecen
Köszönjük a Muzsikás tagjainak ezt a feledhetetlen délelőttöt.

Magyar népzenei ismeretterjesztő koncertet, másnéven rendhagyó énekórát tartott a Muzsikás együttes Debrecenben, a Szent Efrém Iskolában. Mind az alsó, mind a felső tagozat ízelítőt kapott a hangszeres muzsika világából, hiszen a Kárpát-medence magyar népzenéjét, hangszereket, történeteket, érdekességeket hallhattak a fiatalok ezen a márciusi délelőttön a zenészektől.

A Muzsikás együttes a hagyományos magyar népzene stílusában játszik és énekel, ahol többnyire a szólóhegedű mellett a brácsa és a bőgő adja a kíséretet. Zenélésükben alkalmazzák a gyűjtőútjaikon tanult zenélési módot, ritmusokat és improvizálásokat. Műfajában a Muzsikás egyike a legismertebb és legnépszerűbb együtteseknek itthon és külföldön. Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.

Az ingyenes debreceni rendezvény nagyszerű hangulatban telt, a végén már közösen énekeltek az efrémes diákok és még a csujogatást is elsajátították.

VEZETŐ HÍREK
Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!

Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését

Megújult a Görögkatolikus Tudásolimpia tanulmányi verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
 
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
 
Elindult a jelentkezés a VI. Nyitott Görögkatolikus ÚszÃ...
Elindult a jelentkezés a VI. Nyitott Görögkatolikus ÚszÃ...