Sokak hasznára, nem kárára építünk templomot

Sokak hasznára, nem kárára építünk templomot

2018-09-21 19:09:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Mint ismert, új görögkatolikus templom épül Debrecenben, a Tócóskert városrészben. A majdan Szentháromság nevet viselő lelki hajlék kapcsán Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése arra kérte a Hajdúdorogi Főegyházmegyét, hogy szervezzen lakossági fórumot, ahol részletesen bemutatja a környéken élőknek a terveket.

A helyszínt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény biztosította, amely iskola egyébként is jó kapcsolatot ápol a helyi görögkatolikus közösséggel. Az érdeklődők a főegyházmegye honlapjáról/Facebook oldaláról, a helyi hírportálokról, rádiókból is értesülhettek az eseményről. 

Terdik János szervezőlelkész bevezető gondolatai után Kocsis Fülöp, érsek-metropolita atya szólalt fel, aminek során arra igyekezett rávilágítani, hogy az embernek mit jelenthet a templom. A teremtett ember keresi a jólétet, a boldogságot – mondta a főpásztor. Igaz ez, a családalapítás előtt álló fiatal párra, egy idős emberre, és bármilyen furcsán is hangzik: egy kábítószer - vagy alkoholfüggőnek is ugyanez a célja. Az örömteli lét elérése olyan norma, amit tudatosítanunk kellene magunkban. Ennek része az, ha találunk vagy építünk egy hajlékot, egy otthont, ami a miénk, ahová jó hazatérni.  Ilyen a keresztény ember számára a templom is. Ugyanakkor „akármilyen szép házat is épít magának az ember, ha nincs akivel ennek örömét megossza, akkor az nem igazán tud otthon lenni.” – hangsúlyozta a főpásztor. Majd azzal folytatta, hogy a templom nem csupán néhány embernek, családnak a találkozási helye, hanem olyan közösségi tér, aminek transzcendentális vonatkozása van, vagyis a lelki felemelkedését szolgálja.  

Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az az épület. Templomot építeni hatalmas feladat a tervezők számára. Ráadásul a keleti egyház nagyon szigorú, ősi szabályok szerint alkot és él. Keleti templomot csak ezen szabályoknak megfelelően lehet építeni. Az az ősiség, amit mi átveszünk, továbbviszünk, annak ma is van helye, az ma is meg tudja szólítani az embert. Fontos megjegyezni, hogy nem úgy akarjuk a magunk boldogságát kialakítani, hogy az mások kárára legyen. – zárta bevezetőjét Fülöp atya.

Metropolita atya szavai után a pályáztatás menetét ismertette illetve elevenítette fel a Hajdúdorogi Főegyházmegye építésügyi iroda vezetője, Perge György. Erről itt olvashat részletesen.

A pályázatot végül egy gyömrői házaspár, Fiers Márton és Lovas Katalin nyerte. Ők is részt vettek a tájékoztató-fórumon, ahol elmondták: megtiszteltetés számukra a feladat, régi álmuk vált ezzel valóra. Terveiket részletesen be is mutatták. Az összejövetel résztvevői megtudhatták, hogy hármas felosztású az épület: Kelet-Nyugati irányú lesz a templom, aminek környezetét kényelmesen körül is lehet majd járni, középen kap helyet a közösségi terület, a keleti oldalról pedig tizenöt férőhelyes parkoló létesül.

„Sokat tanulmányoztuk a görögkatolikus építészeti hagyományokat, a korakereszténységtől napjainkig, és fontos volt számunkra, hogy az épület ne a húszévente változó trendet kövesse, hanem időtálló épület legyen, amiben Istenre mutató térélményben lehet része annak, aki ide betér.” – mondták el a tervezők. Azt is hangsúlyozták, hogy a cél egy szerethető, jól használható, gyönyörű közösségi tér kialakítása volt, ami egyaránt alkalmas esküvő, keresztelő megtartására továbbá baba-mama kör, fonóklub, lelkigyakorlatok stb. elhelyezésére. Ennek érdekében praktikusan külön, szeparáltan és együtt összevonva is kényelmesen rendelkezésre áll az épületegység.

„Ahol nem vallásos embereknek is szeretnénk teret engedni” – vette át a szót Terdik János parókus atya, aki külön hangsúlyozta, hogy a tíz éves múltra visszatekintő szervezőlelkészség a római katolikusok, reformátusok példáját akarja követni. A testvéregyházaknak is számos embert sikerült megszólítaniuk, s ezt az utat követve a görögkatolikusok közössége is évről-évre gyarapodik a Tócóskertben. Ma többezer hívőt számláló közösség él itt, és nekik épül Isten háza. – mondta János atya.

A tájékoztató felszólalások után kaptak lehetőséget a környéken élők arra, hogy elmondják véleményüket. Volt, aki nemtetszését fejezte ki, hogy ő nem szeretne az ablakából egy templomra látni. Más személy a terület egyéb célra való fölhasználhatóságát kifogásolta: lehetne itt parkoló, gördeszka pálya vagy kutyafuttató. A felvetésekre Ary Petronella (13. számú egyéni választókerület) illetve Varga András (14. számú egyéni választókerület) önkormányzati képviselők igyekeztek válaszolni.

Zárásként Czifra Károly a főegyházmegye jogi képviselője hívta fel a figyelmet arra, hogy a hatályos jogszabályok alapján a kivitelezés előtt engedélyezési eljárást kell lefolytatni. Ennek során fogalmazhatják meg az építéssel kapcsolatos kifogásaikat a szakhatóságok és lakók is! Az építési engedély kizárólag ezeknek a kérdéseknek, panaszoknak, lakossági felvetéseknek, jogi kérdéseknek tisztázása után válik jogerőssé.

VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
 
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
 
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
 
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
 
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
 
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...