Solymári Dániel tartott előadást a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán

Solymári Dániel tartott előadást a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán

2024-03-01 12:43:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nemzetközi
Budapest
Előadás
A kutató fölvázolta a Közel-Kelet térségének vallási és politikai térképét, rávilágítva a térség jelen korban tapasztalható, roppant bonyolult folyamatainak egészen távoli múltba nyúló történelmi gyökereire.

A Görögkatolikus Metropólia által szervezett Keleti teológia, bizánci lelkiség előadássorozat utolsó félévének első előadását Solymári Dániel, a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi ügyekért felelős vezetője tartotta február végén. A nagy tapasztalattal rendelkező kutató közel másfél órás előadásában fölvázolta a Közel-Kelet térségének vallási és politikai térképét, rávilágítva a térség jelen korban tapasztalható, roppant bonyolult folyamatainak egészen távoli múltba nyúló történelmi gyökereire. Ugyanakkor élő tapasztalatokat is megosztott a hallgatósággal, hogy milyen lehetőségek nyílnak a segítségnyújtásra, ezzel milyen távlatok nyílhatnak az összetartozás erősítésére. Az előadás március 4-étől megtekinthető lesz a Médiaközpont csatornáján. A szokásoknak megfelelően az előadó egy kis házi feladatot is adott. Azt kérte, hogy az arra vállalkozók számolják össze, hogy Közel-Keleten hány katolikus egyház él. Ennek megoldását a korábban is használt: keleti.teológia@szentatanaz.hu címre lehet elküldeni.

A sorozat következő előadása ugyanitt, a Sapientia főiskola előadótermében lesz március 14-én. Rosta Gergely tart előadást: Az európai kereszténység a számok tükrében: keleti és nyugati közösségek címmel. Mindenkit szeretettel várnak.

VEZETŐ HÍREK
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efrém Iskola

Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A bűnbánat nagy kérdései a Püspökkenyérben

Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről a 2026/2027. tanévre
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A ...
Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A ...
 
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efr...
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efr...
 
Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről ...
Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről ...
 
A legnehezebb pillanatokban sem vagyunk egyedül - interjú ...
A legnehezebb pillanatokban sem vagyunk egyedül - interjú ...
 
Közös ima Fodor György atya lelki üdvéért
Közös ima Fodor György atya lelki üdvéért
 
„Isten ránk bízta ezt a várost” – kánoni látogat...
„Isten ránk bízta ezt a várost” – kánoni látogat...