Szakmai nap a hitoktatóknak Budapesten

Szakmai nap a hitoktatóknak Budapesten

2018-04-23 11:04:43
Szerző: Borza Vajk hitoktató
Kocsis Fülöp érsek
Budapest
A Hajdúdorogi Főegyházmegyei Hitoktatási Iroda 2018.04.21.-én szakmai nappal egybekötött kirándulást szervezett a magyar fővárosba az egyházmegyében szolgáló atyák és hitoktatók részére.

A közösségi tagok napindítóként Szent Liturgia-elmélkedésen vettek részt a budapesti Rózsák terei Istenszülő Oltalma templomban Kruppa Levente parókus vezetésével, aki homíliájában kiemelte, hogy a tűz a megtisztulás szimbóluma, ahogy a vas a tűz hatására kiforrott acéllá fejlődik, úgy a bűneinket nekünk is el kell „égetnünk”, hogy méltóan várhassuk az örök életet, mely az Úr Jézus ingyenes és feltétel nélküli ajándéka.

Az elmélkedést Tóth Elek atya és Lőrinczi Róbert állandó diakónus segítette, valamint Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya is jelen volt, aki a liturgia végén örömét fejezte ki a szakmai nappal kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „a közös elmélkedés nem más, mint a hivatásunk kezdete, ami másokat is szolgálatra buzdíthat.”

Miután a testvérek megkapták a lelki útravalót, egy közös sétahajózás következett, amikor is közvetlen közelről lehetett megcsodálni fővárosunk dicső múltú és festői szépségű nevezetességeit. Rövid pihenőt követően a barangolás tovább folytatódott és közösségünk látogatást tett a Magyar Nemzeti Galériában is, ahol többek között a napút festőjének, Csontváry Kosztka Tivadarnak legbensőségesebb alkotásai és a szárnyasoltár kápráztatták el a nagyérdeműt.

A nap zárásaként Tóth Elek atya rövid tájékoztatót tartott a jövő évi feladatokról, majd köszönetét fejezte ki a szervezők felé, akik gondosan és precízen végezték munkájukat. Az eseményt kegyelmekben gazdag, a testvéri közösséget erősítő együttlétként értékelhetjük, ami a munkatársak kultúrszomját is jelentősen csillapította.

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...