Szakmai napot tartottak a pécsi Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói számára

Szakmai napot tartottak a pécsi Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói számára

2019-11-13 09:30:00
Szerző: a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói
Pályázat
Pécs
Hajdúdorogi Főegyházmegye
November 12. a szociális munka napja. Ennek alkalmából szerveztek szakmai összejövetelt a pécsi görögkatolikus parókiához tartozó Szent Piroska Szolgálat dolgozói. Ennek beszámolóját olvashatják.

Az intézményvezető munkaértekezletet tartott a szociális gondozók számára. Ezt követően Zajácz Gábor parókussal közösen úgynevezett esetmegbeszélést tartottak, amelynek keretében két konkrét szituációt dolgoztak fel a szakemberek.

Majd dr. Ragadics Tamás szociológus, a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára tartott előadást a „Nők szerepe a szociális szférában, mint segítők” címmel. A színvonalas, diákkal kísért előadás után a dolgozók kérdezhettek is az előadótól, így segítve a hallott téma feldolgozását.

A szakmai nap végén parókus atya megköszönte mindenkinek a részvételt, az intézményvezetőnek a program megszervezését, majd az előadót megajándékozta hálából, amiért elfogadta a felkérést, és a megszokott egyetemi közegből kilépve a szociális ágazatban dolgozó kolléganőknek készült egy remek előadással.

Az alkalmat a Pécs TV is meglátogatta, a másnapi híradóban egy rövid bejátszást sugárzott is az előadásról, népszerűsítve ezzel a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálatot. Köszönettel tartozunk Zajácz Gábor parókus atyának és feleségének Zajácz Andreának, az ötletért és a program támogatásáért. Hálásak vagyunk Dr. Ragadics Tamás egyetemi adjunktus úrnak, amiért eljött és tanított bennünket. Végezetül köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye pályázati úton történt anyagi támogatását, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a szakmai nap.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...