Szelet a vitorlába

Szelet a vitorlába

2017-10-19 08:55:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Debrecen
78 iskola és foglalkoztató, kétezer négyzetméteren

Idén már a 18. „Szelet a vitorlába” pályaválasztási kiállítást rendezték meg Debrecenben. Főleg hetedikes és nyolcadikos, vagyis pályaválasztás előtt álló diákokat vártak az eseményre. A szakemberek szerint rajtuk is múlik, hogy lesz-e elegendő jól képzett szakember a városba települő gyárakban és üzemekben. A rendezvényre kitelepült a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a Szent Bazil Görögkatolikus Oktatási Központ és annak két tagintézménye is.

A kiállítók látványos, interaktív módon keltették fel a diákok figyelmét egy-egy tudományág vagy szakma iránt. A legtöbb tanuló ugyanis még nem tudja, mit válasszon.

Tapolczai Zoltán, a Hajdú Bihar megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály főosztályvezetője szerint a szakmát végzett embereket szinte hálóval fogják. Ebből következik, hogy a gyerek tud-e szakmát választani 14 évesen, az a jövőjét is eldöntheti.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...