Szent Atanáz-nap

Szent Atanáz-nap

2023-05-08 09:36:40
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Május 2. Nagy Szent Atanáz ünnepe egyházunkban, a hittudományi főiskola névadójaként egyúttal névnapját is ezen a napon ünnepeli az intézmény.

Atanáz püspök a szeminárium kápolnájában tartott ünnepi Szent Liturgián így emlékezett:

„A Szentírás legjobb ismerőjeként kortársai is elismerték, s bár nem hagyott ránk kommentárokat, de bármihez hozzászólt, azt mindig a Szentírás szavaival tette. Az ő példája mutatja az utat, hogy mi is minden körülmények között Isten kinyilatkoztatott Igéjéből induljunk ki, és soha ne gondoljuk azt, hogy az egyház modern tanítása a Szentírás tanításának módosítása lenne. Aki megtartja és aszerint tanítja az Igét, az lesz nagy az Isten országában.

Nagy Szent Atanáz példát mutat nekünk kitartásban és a szófogadásban, mert az Ige teológusaként az Isten kinyilatkoztatott Igéjéhez és a személyesen bennünket megváltó üdvözítő Igéhez ragaszkodott egész életében mindhalálig, „hitefogadóan” és szófogadóan.

Ma is azt várjuk el a teológusoktól, tanároktól és különösen az apostolok utódaitól, hogy e világ hatalmaitól távolságot tartva, mindig csakis a színtiszta kinyilatkoztatott igazságot vallják és tanúsítsák minden körülmények között.”

A hittuományi főiskolán hagyományosan ezen a napon egy nemzetközileg is elismert teológus a vendégelőadó. Ebben az évben Andrew Louth ortodox teológus, a durham-i egyetem emeritus professzora nemcsak előadást tartott, hanem válaszolt is a résztvevők kérdéseire, valamint dedikálta a Görögkatolikus Metropólia gondozásában tavaly magyarul megjelent Modern ortodox gondolkodók című művét. A szerzőt Görföl Tibor, a mű fordítója mutatta be a közönségnek, akinek klasszikus patrisztikai kutatásait, egyháztörténeti munkásságát és a spekulatív teológiai gondolkodás terén végzett tanulmányait a magyarul szintén megjelent A keresztény misztikus hagyomány gyökerei című művében olvashatjuk, amelyben a patrisztikus hagyomány utóéletét egészen a korai újkori misztikáig nyomon követi Andrew Louth. 

Délután a május 1-jén megnyitott Görögkatolikus Múzeumban folytatódott a program. Dr. Szabó Irén igazgató munkatársaival bemutatta az intézményt és a kiállításokat az érdeklődőknek, amely keretében egy nagyon különleges eseményre is sor került. A résztvevők kézbe vehették Szilárd emeritus püspök a múzeum megnyitójára átadott ajándékait: az 1965-ös Vatikánban mondott magyar nyelvű Szent Liturgia kézzel írt kottáját, és azt a Szent II. János Pál pápa által használt misekönyvet, amelyet az 1991-es máriapócsi Szent Liturgián használt, s melyet alá is írt. Az adományozás ezen a napon Fülöp metropolita ajándékaival folytatódott, aki a két nappal azelőtt véget ért pápalátogatás emlékeit hozta el a múzeum számára, többek között Rózsák terei látogatásra kiadott füzetet, amelyből az akathisztoszt imádkozták a jelenlévők, s amelybe a Szentatya magyarul írta be a nevét, s amelyet minden résztvevő vatikáni méltóság is aláírt.

Ezen a napon a fenti programok mellett a résztvevőknek: papoknak, tanároknak, jelenlegi hallgatóknak alkalom nyílt a közös reggeli és ebéd során beszélgetésekre és az együttlét kötetlen megélésére is.

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...