Szent Efrém Napok

Szent Efrém Napok

2017-01-31 11:36:14
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye -Görögkatolikus Metropólia
Metropólia
Színes zenei és szellemi feltöltődést kínáltak a programok

A Görögkatolikus Metropólia 2017-ban immár negyedik alkalommal keltette életre a Szent Efrém Napok elnevezésű rendezvényét, amelynek során, névadójához híven – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek, és feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra” – színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklőd közönséget. A három napos rendezvény Debrecenben és Nyíregyházán a Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs közös előadásában egy rendhagyó énekórával kezdődött.

Majd délután a Béres családdal együtt énekeltek az érdeklődő fiatalok, Béres József „Szép magyar énekek” című könyvének bemutatása során. Másnap a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola immár negyedik alkalommal adott otthont az egyházzenei konferenciának, amelynek témája: „Liturgikus ének és a népdal – kapcsolat és egymásrautaltság”. „Az érdeklődő közönség Ördögh Mária, Béres József, Szokolay Dongó Balázs és Bubnó Tamás vitaindító gondolataival lett gazdagabb. A délután újabb zenei eseménnyel folytatódott. Idén 4. alkalommal rendezték meg a Görögkatolikus Kórustalálkozót Nyíregyházán, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. Nagy örömmel hallgattuk egyházunk gazdag liturgikus énekeit, és a különböző szerzők szláv-, bizánci dallamainak hangjait. Általános iskolások, gimnazisták, szeminaristák kórusai vettek részt ezen a már hagyománnyá vált rendezvényünkön. 

Megérintett minket a találkozás öröme, jó volt hallani a választott művek sokféleségét, a tiszta hangzást, és a lélekkel telt előadást. 

Köszönjük, hogy együtt énekelhettünk! 

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...