Szent Lukács Focikupa

Szent Lukács Focikupa

2016-12-07 08:55:04
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Sport
December 3-án a futballé volt a főszerep: ismét a Szent Bazil Oktatási Központ sportcsarnoka adott otthont a VI. Szent Lukács Focikupának

A rendezvényt Ősz Tibor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelki igazgatója nyitotta meg, majd a résztvevők közös imája után kezdetét vették a csoportmérkőzések, ahol 7 együttes, sorsolásuknak megfelelően, két csoportban mérhette össze ügyességét. A Vándorkupát tavaly a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői hálózatának csapata vihette haza, s őrizte egy évig.

A délelőtt folyamán, akik éppen nem a pályán rúgták a bőrlabdát, különböző kézműves és ügyességi foglalkozáson vehettek részt. A kínálat bőséges volt: gyöngyfűzés, gól totó, színezés, sakk és még számos foglalatosság közül választhattak a gyermekek és a fiatalok. A szabadidős tevékenységet választók kuponokat gyűjthettek, amelyeket délután négyféle édességre válthattak be. A finom ebéd után fogyasztották el a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat három emeletes születésnapi tortáját.

Délután a helyosztó mérkőzések következtek. Az izgalmas csatákat követően a Szent Lukács Vándorkupát a két évvel ezelőtti győztes, a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ csapata vihette idén haza, miután ők lettek a Torna győztesei. Második helyen a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthoni csapata végzett, míg a harmadik helyet a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény csapata szerezte meg.

Minden résztvevő csapat jutalomban részesült, az első három helyezett csapat tagjainak nyakába érem is került, melyeket Ungvári Sándortól, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatójától vehettek át a gyermekek. Külön díjat kapott a Torna legjobb kapusa, Iglódy Dávid, a legjobb mezőnyjátékos pedig Csecsődi Imre lett. Ketten osztoztak a gólkirályi címben: Tóth Krisztián és Tóth Dávid.

Gratulálunk a Focikupán résztvevő valamennyi csapatnak az elért eredményekhez!

VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
 
Elhunyt Fodor Gyuri atya
Elhunyt Fodor Gyuri atya
 
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban