Szent Lukács Nap

Szent Lukács Nap

2016-11-26 08:31:37
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Kocsis Fülöp érsek
Szociális
Máriapócson, az Emmánuel Ház konferencia terme adott otthont az eseménynek

A Szeretetszolgálat fennállásának hatodik évét ünnepelte e napon. Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya nyitotta meg a rendezvényt közös imával, majd néhány szóval köszöntötte a Szeretetszolgálat dolgozóit.

Ungvári Sándor igazgató úr beszámolt az idei év fejlesztéseiről, a közfoglalkoztatási programról, a szervezet hitéleti és karitatív tevékenységeiről, valamint beszélt a jövőbeni tervekről is. Beszédét Ferenc pápa szavaival zárta.

Őt követően a görögkatolikus gyermekvédelemben működő terápiákról és hasznosságukról tudhattunk meg többet Asztalos-Nagy Erika és Tóthné Szombati Enikő a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ pszichológusainak előadásában, majd Szarvas Jánosné, a szakolyi Integrált Szolgáltató Központ foglalkoztatási csoport vezetője mutatta be az intézményben hosszú évekre visszanyúló szociális foglalkozatás fejlődését és működését.

Az előadások közben két énekkari produkciót is hallhattak a jelenlévők, a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkavállalói varázsoltak ünnepi hangulatot, majd a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség kórusa mutatkozott be egyházi énekekkel, akik meglepetés produkcióként fergeteges hangulatú cigánytáncot adtak elő.

Idén is átadták a Szent Lukács Díjat, amit Kovács Istvánné intézményvezető asszony kapott, aki hosszú évek óta munkálkodik a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban. 

Átadták az igazgatói és fenntartói elismeréseket is, azon munkavállalók és nevelőszülők részére, akik elkötelezett, odaadó munkával szolgálják a Szeretetszolgálat küldetésének megvalósítását. Idén először két közfoglalkoztatott munkatárs, Szabó Tiborné és Szűcsné Gábriel Melinda is elismerésben részesült.

Gratulálunk a díjazottaknak és további munkájukhoz a Szentlélek kegyelmét kérjük! Az ünnepi együttlét befejezéseként Fülöp atya megáldotta a jelenlévőket. Imáinkban kérjük a Jóisten áldását a Szeretetszolgálat minden dolgozója és ellátottja számára!

VEZETŐ HÍREK
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...