Szent Lukács főzőverseny

Szent Lukács főzőverseny

2017-09-22 14:30:24
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Szociális
Idén már a hatodik gasztrobulit rendezték Szakolyban

Közel kétszázan gyűltek össze a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ udvarán, ahol már kora reggel felállították a bográcsállványokat, az ügyesebbek összevágták a hozzávalókat, a még ügyesebbek pedig neki láttak a slambuc elkészítésének. Hogy mi az? Hát öhöm, öhön, betyáros, topogó, handabakáré, szuszinka vagy tésztakás. Így is szokták nevezni.

- 17 csapat nevezett a megmérettetésre, idén a slabmuc a kötelező elem a főzőversenyen. Emellett persze mindenkinek a saját kreativitásán és szorgalmán múlik, hogy mit tálal még fel a zsűrinek, mesélte Nagyné Kirimi Annamária, a központ igazgatója.

A salmbuc csatán a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálathoz tartozó, illetve állami intézmények is képviselték magukat, voltak itt Kislétáról és Nyírbéltekről is. Emellett a nyugdíjasok, a támogató szolgálat és a lakók, dolgozók vették ki a részüket a főzésből.

De mit is adhat egy ilyen összejövetel az itt lakóknak? „Élményt, kikapcsolódási lehetőséget, kapcsolatokat, és olyan pozitív élményeket adhat egy ilyen főzőverseny, amiket a hétköznapokban esetleg nem kapnak meg” – mondta az intézmény vezetője. Majd folytatta: „egy nagyon nagy újításon vagyunk túl, a támogatott lakhatás kérdése oldódott meg nem is olyan régen. Ezt szeretnénk, hogy jól beálljon és hatékonyan tudjon működni a jövőben is. Azzal, hogy megvalósult a támogatott lakhatás, nagyon sok fejlődést vettünk észre a lakókon. Most már ugye kisebb közösségben, egyedül, vagy ketten élnek egy szobában, ezáltal nyugodtabb lett az életük, az önellátásból sokkal jobban kiveszik a részüket. Vannak, akik - számunkra is meglepetés - képesek besegíteni a konyhai munkába, sütnek-főznek, megterítenek a társaiknak, ez eddig nem volt jellemző. Nagyon jó ezt látni.” 

A nap végén mindenki elismerésben részesült, kapott egy kis ajándékot, a legjobban teljesítő csapat pedig a vándorfakanalat vihette haza! Ez pedig a Szent Pantaleimon Szeretetotthon csapata volt! 

Gratulálunk!

VEZETŐ HÍREK
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tanév

Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat került a középpontba

Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a hajdúdorogi székesegyház kertje
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tan...
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tan...
 
Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vérta...
Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vérta...
 
Egyéves a vámospércsi Gondoskodó Szeretet Szociális- é...
Egyéves a vámospércsi Gondoskodó Szeretet Szociális- é...
 
Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ...
Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ...
 
Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat kerül...
Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat kerül...
 
„Világítson a ti világosságotok” – Isten szemével...
„Világítson a ti világosságotok” – Isten szemével...