Szentévi zarándoklat Hajdúböszörményből Rómába

A Szentév kegyelmében indultunk útnak, hogy Róma és Dél-Olaszország szent helyein imádkozzunk, hálát adjunk és lelki élményekkel gazdagodjunk. Már érkezésünk napján, Mihály és Gábor főangyalok emléknapján, az esti ünnepi Szent Liturgián kértük égi pártfogóink védelmét. Ez a kezdet meghatározta hét napos utunkat, minden napot imádság, hálaadás és közös élmény kísért. Rómában a kereszténység gyökereivel találkoztunk. A katakombák csendje, az első vértanúk emléke mélyen megérintett bennünket. A Vatikánvárosba érkezve az Angyalvártól a Szent Péter-bazilikáig énekelve és imádkozva tettük meg az utat, a férfiak felváltva vitték a keresztet, felemelő pillanat volt, amely a lelkeket feltöltötte. A Szent Kapun való áthaladás, a bazilika fensége, az apostolok és szentek példája mind azt mutatta, hogy az egyház gyökerei ma is erőt adnak és közelebb visznek Istenhez.

Különleges kegyelem volt, hogy zarándoklatunk során átléphettük a négy nagy római bazilika – a Szent Péter, a Santa Maria Maggiore, a Lateráni és a Falakon-kívüli Szent Pál – jubileumra megnyitott Szent Kapuit.  Éreztük, hogy Isten irgalma és szeretete különös módon áradt ránk. Ez az élmény mindannyiunk számára felejthetetlen marad, hiszen a kapukon való belépésben benne volt az egész szentévi zarándoklat lényege: Isten dicsőítése közösségben, szeretetben és imádságban. A Szent Atanáz görögkatolikus templomba is ellátogattunk. Földi dimenzióban a bazilikák monumentális nagysága Isten nagyságát tükrözte. A hatalmas oszlopok, a végtelennek tűnő belső terek, a fényben ragyogó mozaikok, szobrok és freskók mind azt hirdették, hogy az emberi kéz alkotása is képes visszatükrözni az isteni dicsőséget. Amikor beléptünk ezekbe a szent helyekbe, éreztük, hogy a földi szépség és nagyság előképe annak a mennyei valóságnak, amelyre mindannyian vágyunk.

A Szent Liturgiákat mindennap más-más helyen, híres bazilikákban, kápolnákban végeztük. Imáinkat felajánlottuk az itthon maradottakért, családunkért, betegekért, közösségeinkért, a békéért, a belső békénkért és elhunyt híveinkért, szeretteinkért. Az aznapi apostoli levelet mindig valamelyik férfi zarándoktársunk olvasta fel, átéléssel és méltósággal. László atya áldása zárta a Szent Liturgiát, így mindennap újabb lelki ajándékot kaptunk, amely összekötött bennünket és megerősített hitünkben. A római sétánk során nemcsak lelki, hanem kulturális és művészeti élményekben is részesülhettünk. Évezredes és évszázados művészeti, építészeti remekműveket csodáltunk meg: a Colosseumot, a Trevi-kutat, a Spanyol-lépcsőt, a Pantheont, a Capitoliumot, a Forum Romanumot és még más helyeket is, ami az időnkbe belefért.

Zarándoklatunkat Foggia megyében folytattuk, ellátogattunk Monte Sant Angelóba, ahol Szent Mihály Arkangyal szentélyében imádkoztunk. Majd San Giovanni Rotondóban Szent Pio atya életének helyszíneit jártuk be. Megható volt ott tartani a Szent Liturgiát, ahol ő is sokat misézett és gyóntatott. Megerősítőek volt számunkra a csodáiról szóló történetek. Jártunk a Szenvedés Enyhítésének Házában is, amelyet Pio atya alapított, és az ő szeretetéről, alázatáról tanúskodik. A hét utolsó állomása Bariban volt, ahol Szent Miklós sírjánál végezhettük a Szent Liturgiát. Csodálatos élmény volt ilyen közelségben lenni vele, akinek alakja összekapcsolódik a gyermekkori vallásosságunkkal és az ajándékozó szeretettel.

A közös séta, az azúrkék tenger látványa, kristálytiszta vizében való megmártózás mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap is felejthetetlen legyen. Az idegenvezetőink hatalmas tudása elkápráztatott bennünket, rengeteg történelmi, művészeti és kulturális információt adtak át. Bár mindezt nem tudtuk maradéktalanul megjegyezni, de igyekeztünk átélni a pillanatot, befogadni a szépséget és a szent helyek üzenetét. Így vált minden séta, minden látvány és minden magyarázat lelki élménnyé. Az egész út során megtapasztaltuk a közösség összetartozását, azt a közös köteléket, amely összehozott bennünket, amelyben az egymás iránti figyelem és szeretet erősödött. Az őszi Róma napfényes arca, a szent helyek fensége mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a zarándoklat életünk egyik legszebb ajándéka legyen.

Végül hálás szívvel mondunk köszönetet László atyának a lelki vezetésért, feleségének Erzsikének a hozzáadott tanításaiért, az emléklapokért, idegenvezetőinknek tudásukért, türelmükért és zarándoktársainkért. Mindenki hozzátett ahhoz, hogy ez az út felejthetetlen legyen.

Hazatérve hálával a szívünkben mondhatjuk, közelebb kerültünk Istenhez és egymáshoz. A zarándoklaton átélt élményeket és a kegyelmi ajándékokat, amelyeket kaptunk, igyekszünk továbbadni. Így növekedhet bennünk a hit, a remény és a szeretet, amelyek mindennapjainkat is átformálják.

Dicsőség Istennek mindenért!