Szentlászlósok a Kenézyben - Betegek karácsonya

Szentlászlósok a Kenézyben - Betegek karácsonya

2022-12-15 09:39:19
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hagyományteremtő szándékkal érkeztek a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum 9. E osztályos tanulói a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Campus Ápolási osztályára, hogy a betegeknek és az ott dolgozóknak karácsonyi műsorukkal szerezzenek örömöt.

Gitárral és dobbal kísért énekeik mellett ünnepi versek is elhangzottak. A fiatalok meghatódva tértek vissza iskolájukba.

Szeretnének ezzel a kezdeményezéssel hagyományt teremteni, hiszen ők is egészségügyi pályára készülnek és gyakorlati felkészülésüket is a kórházban fogják tölteni.

Felkészítő és kisérő tanárukkal, Laczkóné Király Emesével együtt elmondták, hogy milyen fontos az idősek és a fiatalok, a betegek és leendő ápolóik találkozása, a kórház légkörének a megismerése és az örömszerzés.

Köszönjük a lehetőséget! Áldott karácsonyt mindenkinek!

VEZETŐ HÍREK
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!

Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
 
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...