Szeretetvendégségre várták a rászorulókat Debrecenben

Szeretetvendégségre várták a rászorulókat Debrecenben

2021-09-04 17:24:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Karitász
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva az ország több nagyvárosában, így Debrecenben is ebéddel várták a rászorulókat. A központi rendezvény Budapesten a II. János Pál Pápa téren volt. Így ugyanazon időpontban mintegy 5000 embert láttak vendégül a Katolikus Karitász és különböző szerzetesrendek képviselői.

Szeptember 4-én országszerte ötezer rászorulót vendégeltek meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nulladik napján. A szeretetvendégség célja, hogy tanúságtételként a világ felé kézzelfoghatóan mutassa be Jézus szeretetét, aki kenyér formájában adta magát. A szervező szerzetesrendek, karitatív szervezetek, lelkiségi mozgalmak célja, hogy Isten ingyenes szeretete elérjen a peremre szorultakhoz is, ők is részesüljenek a közös ünneplés örömében és látható szeretetében.

Tarhonyás hús, uborka és kenyér is került a tányérokra szombat délben az Attila téren. Az Eucharisztikus Kongresszus felhívásához kapcsolódva várta a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat a rászorulókat.

Kétszáz adag étellel és terített  asztalokkal várták a vendégeket. Az ebédhez Kocsis Fülöp metropolita atya is csatlakozott, aki úgy véli, a közös étkezés az embert még közelebb viszi az Istenhez.

- Az étkezés nem csupán táplálékbevitel, hanem – különösen a mi kultúránkban – a közösség kifejezése, közösségteremtő. Egészen másképpen hat a lélekre, ha közösen étkezünk – hangsúlyozta érsek-metropolita atya.

Az eseményen Budapesten és a legtöbb egyházmegyében rászoruló családokat, időseket, egyedülállókat vendégeltek meg. Így lett országos összefogássá, közös vendégséggé a program, ahol az Egyház kifejezi közösségvállalását és szeretetét a szegények felé.

VEZETŐ HÍREK
December 7-én lesz az utolsó TeológiaBár

A békét hangsúlyozza az idei Debreceni Advent

Cigánypasztorációs konferenciát tartottak Máriabesnyőn
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
December 7-én lesz az utolsó TeológiaBár

A békét hangsúlyozza az idei Debreceni Advent

Cigánypasztorációs konferenciát tartottak Máriabesnyőn
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Lelki nap a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Techn...
Lelki nap a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Techn...
 
Ferenc pápa üzenete az ifjúsági világnapra
Ferenc pápa üzenete az ifjúsági világnapra
 
Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztényekért
Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztényekért