Szinaxárion, a vezeklő atyák szombatja

Az itt maradt hamvaknál az igazak lelkéhez

intézem szavamat, kiknek emléke örökké tart.

Miután isteni ihletésű atyáink szép csöndben végigvezettek bennünket az előbbi ünnepeken, és ezzel a neveléssel felkészítettek bennünket arra, hogy a pályafutás megkezdésére készen álljunk, s egyszerre mind a bűnös élvezettől mind az elkeseredettségtől eltávolítottak, majd pedig az eljövendő ítélettől való félelemmel szembesítettek bennünket, a vajfogyasztásnak ebben az utolsó hetében kellő módon megtisztítottak, s még két böjti napot is közbeiktattak, hogy némileg megeddzenek minket. Most aztán az összes szentéletű atyát és anyát állítják példaként elénk, hogy rájuk és küzdelmeikre emlékeztetve még alkalmasabbá tegyenek bennünket a böjti pályafutásra, s az ő életük például és útmutatásul szolgáljon mindnyájunknak. Harcaik és erőfeszítéseik alapján ugyanis mi is kedvet kapunk ahhoz, hogy nekiveselkedjünk a saját lelki küzdelmünknek, főleg ha megfontoljuk azt, hogy ők is csak a mienkhez hasonló emberi természettel rendelkeztek.

Mert ahogyan a csatarend kialakításakor miután már katonáik arcvonalba álltak, a hadvezérek még a hajdan kiválóan harcolt férfiak emlékével, szavaival és példáival bíztatják harcosaikat, hogy azok a győzelem reményétől lelkesedve inaikat megfeszítve veselkedjenek neki a harcnak, ilyen bölcs módon intézkedtek isteni ihletésű atyáink is. A szentéletűek példájával ugyanis férfit és nőt egyaránt a böjti pályafutás lelki küzdelmeihez szükséges erőfeszítésre késztetnek; hogy az ő nem közönséges életüket mintaképnek tekintve mindegyikünk a maga képességeinek megfelelően sokféle különböző erényre tegyen szert: elsősorban a szeretetre, aztán a helytelen tettektől és cselekedetektől való tudatos tartózkodásra, majd pedig magára a böjtölésre. Ez utóbbi persze nem csak az eledelektől való tartózkodást jelenti, hanem egyúttal a nyelv, az indulatok és a szemek megtartóztatását, vagy egyszóval minden rossztól való tartózkodást és eltávolodást.

Ezért iktatták tehát be szent atyáink mára az összes korábbi szentnek az emlékünnepét, hogy a böjtölésük és egyéb jócselekedeteik folytán Isten tetszését elnyert emberek példaképe alapján minket is elindítsanak az erények pályafutására, és erősen fölfegyverezzenek a szenvedélyek és sátáni erők elleni harcra. Így gondolhatták, hogy ha majd mi is ezekhez hasonló buzgóságot tanúsítunk, akkor semmi sem akadályozhat meg abban, hogy azt tegyük, amit ők végbevittek, s így az általuk kiérdemelt ajándékokra legyünk méltókká, hiszen ők is a mienkkel azonos természetűek voltak.

A vajas eledelek fogyasztásának erről a hústalan hetéről egyébként némelyek azt állítják, hogy Hérakliosz császár rendelte el, s előtte ekkor még csak a karnevál húsevéséről volt szó. Amikor ugyanis ő már hat éve harcolt Khoszroesz és a perzsák ellen, megfogadta Istennek, hogy ha ezeket legyőzné, akkor ezt a változtatást megteszi, vagyis a böjt és a karneváli élvezetek közé beiktatja a húsról való teljes lemondásnak ezt a hetét amit aztán így meg is tett. Véleményem szerint viszont még ha az így is történt, ezt akkor is a szent atyák gondolták így el, mégpedig valamilyen előzetes tisztulási gyakorlatként: nehogy túlságosan nehezünkre essen közvetlenül a húsevésről és a mohó étkezésekről egyszerre a teljes étlenségre áttérnünk, amivel egyébként testi egészségünknek is árthatunk, hanem inkább szép nyugodtan és lassanként hagyjuk el először a zsírosabb és édesebb falatokat, s mint a nehezen megzabolázható lovak, némileg csökkentett táplálkozással vegyük aztán magunkra a böjt kantárját. Mert ahogyan lelkünket készítették fel a példabeszédekkel, ugyanígy hárították el lassanként testünkből is a böjtölés akadályait.

Összes szentednek könyörgései által, Krisztus Istenünk, könyörülj rajtunk!