Szinaxárion, nagycsütörtök

Verssorok a lábmosásról:

Megmossa tanítványai lábát este az Isten,

akinek lába annak idején alkonyatkor az Édenkertben járt.

A titkos vacsoráról:

Kettős a vacsora: a törvény pászkavacsorája

és az új húsvét pászkája, Urunk teste és vére.

A haláltusa imájáról:

Imádság közben rémítő látvány és vércseppek

jelennek meg Krisztus arcán.

A halál elkerülését kérve téveszti meg ő az ellenséget.

Az árulásról

Mi szükség van kardra, dorongokra és a népámítókra?

Hiszen ő már halálra kész a világ megváltásáért!

Mivel a zsidóknak pénteken kellett föláldozniuk a húsvéti bárányt, úgy volt rendjén való, hogy a megvalósulás az előképnek megfelelő legyen, vagyis hogy a mi pászkánk, Krisztus is ezen a napon áldozza fel magát. Ezért a szentatyák véleménye szerint a mi Urunk Jézus Krisztus elővételezve végezte el tanítványaival már csütörtök este a pászka-vacsorát. A zsidók ugyanis ezt az estét már egy napnak tekintik az egész péntekkel, mert ezt hívják nüklhémeronnak: egyik napnyugtától a másikig. Ezért tartotta meg tanítványaival együtt akkor a törvény szerinti pászkát, amint többen – s köztük Aranyszájú Szent János is – vélekednek. Először is állva kezdték azt, felövezve, saruval a lábukon és bottal a kezükben, s a többi törvény szerinti előírást is betartva, nehogy törvényszegőknek tarthassák őket. Ezt a vacsorát Nagy Szent Atanáz véleménye szerint Zebedeus készítette el, aki a vizeskorsót vitte a fején – bár ezzel kapcsolatban másoknak más véleményük is van. Miután pedig az Úr a még tökéletesebb húsvét titkát is föltárta tanítványai előtt, este a felső teremben a számunkra elrendelt pászka titkát is átadta nekik. „Este vacsorához telepedett a tizenkettővel” – így számol be erről az evangélium. Látható, hogy ez nem a törvény szerint előírt pászka volt: hiszen olyan vacsoráról van itt szó, amelyhez rendesen letelepedtek, aztán meg rendes kenyérről és italról, míg az előbb tűzön sült, kovásztalan eledelek voltak. De még – Aranyszájú Szent János szerint – mielőtt ehhez hozzákezdtek volna, akkor kelt föl ő a vacsorától, levetette felsőruháját, és vizet öntött a mosdótálba.

Mindezt egymaga tette, egyrészt Júdás megfeddésére, másrészt pedig hogy a többi tanítványát óva intse a hatalomvágytól, amint ezt a lábmosás után kifejezetten el is mondta nekik: „Aki első akar lenni, legyen olyan mint a legutolsó”, s ebben önmagát állította példaként eléjük. Úgy tűnik, hogy elsőként az arcátlanul előreült Júdás lábát mosta meg, és legvégül jutott el Péterhez. Mivel viszont ő a többieknél buzgóbb volt, eleinte akadékoskodott a Mesterrel szemben, de aztán mégis megengedte azt. Miután tehát az Úr megmosta lábukat és példát mutatott nekik a megalázkodás általi felmagasztalásra, újra fölvette köntösét, és helyet foglalva arra oktatta őket, hogy szeressék egymást, és ne az első hely megszerzésére törekedjenek. Míg azok még ettek, ő szót ejtett az elárultatásáról is. S miután erre a szavára tanítványai nagy zavarba jöttek, csak Jánosnak csöndben mondta meg Jézus: „Akinek a bemártott falatot adom, az árul el engem.” Mert ha Péter is megtudta volna ezt, akkor ő, aki a többieknél hevesebb természetű volt, kezet is emelt volna Júdásra. Aztán újra mondta: „Aki velem együtt kezét a tálba nyújtja”. Tehát mindkettő így hangozhatott el. Aztán egy kis idő elmúltával fogta a kenyeret, s azt mondta: „Vegyétek, egyétek!”, majd pedig hasonlóképpen a kelyhet is, ezt mondva: „Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, az új szövetségé. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Akkor ezt téve ő maga is evett és ivott velük. Megjegyzendő egyébként, hogy rendes kenyeret nevezett saját testének, nem pedig kovásztalant. Ezért szégyellhetnék magukat azok, akik még kovásztalant hoznak áldozatul. A falat után pedig Júdásba beleszállt a sátán. Eddig csak megkísértette, de most már teljesen beleköltözött. Ő tehát az evangélium szerint elment tanácskozni a főpapsághoz, hogy harminc ezüstért átadja nekik őt.

A tanítványok pedig a vacsora után fölmentek az Olajfák hegyére, a Getszemáninak nevezett helyre. Később Jézus azt mondta nekik: „Ma éjjel mindnyájan megbotránkoztok bennem”. Péter azonban azt mondta: „Ha mindenki így is tesz, én akkor sem tagadlak meg téged!” Sötét volt még, késő éjszaka. S Jézus így felelt neki: „Mielőtt a kakas kétszer szól, te háromszor tagadsz meg engem”. S valóban, az elhurcoltatás során a kakas nem is csak egyszer, hanem kétszer, sőt háromszor is szólt. S valóban, ez így is történt, mert Pétert nagy félelem töltötte el, s Isten így mutatta be a természetének gyöngeségét, és – mivel őrá bízza aztán az egész földkerekséget – azt is elvárja tőle, hogy annak ugyanilyen gyönge természetét belátva irgalmas legyen a bűnösök iránt. Péter háromszoros tagadása az egész emberiség bűneit képviselte Isten irányában. Először is azt, hogy Ádám megszegte a parancsot. Aztán az írott törvény megszegését. Harmadszorra pedig magát a megtestesült Ige törvényét jelképezte. Mindezt később az Üdvözítő az ő háromszoros bűnbánata során orvosolta, amikor háromszor is megkérdezte tőle: „Péter, szeretsz-e engem?” Ezután pedig azt mondta tanítványainak, emberségét mutatva meg, hiszen a halál mindenki számára félelmetes: „Szomorú a lelkem mindhalálig”, s mintegy kőhajításnyira eltávozva tőlük, leborulva imádkozott, s háromszor is így szólt: „Atyám, ha el nem kerülhet engem ez a kehely anélkül, hogy meg ne igyam, legyen meg a te akaratod!” Majd ismét: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el engem ez a kehely…” Ezt egyrészt emberi módon mondta, de másrészt ezzel jól megkerülte a sátánt, amely őt halálfélelemmel küzdő embernek nézte, s így nem akadályozta meg a kereszthalál titkát.

Amikor pedig visszament tanítványaihoz, álomba merülve találta őket. Ezért Péterhez fordulva így szólt: „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” Vagy más szóval: te, aki azt ígérted, hogy mindhalálig küzdesz majd értem, ilyen könnyen elaludtál a többiekkel? Aztán átkelt a Kedron patak túloldalára, ahol egy kert volt, s ott maradt tanítványaival együtt. Mivel egyébként is gyakran járt oda, Júdás is ismerte ezt a helyet. Katonákat vitt tehát magával, s míg a csőcselék követte őt, ő odament Jézushoz, hogy a megegyezés szerint megcsókolja őt. Ebben azért is állapodott meg velük, mert már többször megtörtént, hogy amikor Jézust éppen elfogták, ő láthatatlanul áthaladt közöttük. Itt viszont Jézus jött feléjük ezt kérdezve: „Kit kerestek?” Azok pedig még nem ismerték föl. Nem volt teljesen sötét, hiszen az evangélium szerint fáklyák égtek. Mindenesetre azok a félelemtől elesve meghátráltak. Utána azonban újra előrenyomultak, s ő maga adott nekik választ. Miután pedig Júdás megtette azt, amiben megállapodtak, Krisztus így szólt: „Barátom, miért jöttél?” Vagyis: „Amiért jöttél, Júdás, annak most van az ideje!” Aztán újra csak megszólalt: „Mint egy gonosztevőhöz, úgy jöttetek ki hozzám kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok!” Azért jöttek egyébként éjnek idején, nehogy valami zavargás támadjon a tömegben. Akkor a rendkívül heves természetű Péter kihúzta kardját – mert a vacsora óta már ezzel volt fölszerelkezve –, s a főpap Malkusz nevű szolgájára rácsapva levágta annak jobb fülét. Ez arra is utalt, hogy a főpap nem helyesen hallgatta és tanította a törvényt. Krisztus viszont szemrehányást tesz Péternek azzal, hogy nem helyes a lelki ember tanítását hallgatóknak kardot használniuk. Malkusznak pedig meggyógyította a fülét.

Akik pedig elfogták Jézust, megbilincselve vitték őt Annás főpap udvarába, aki Kaifás apósa volt. Ott már a Jézus ellen ármánykodó farizeusok és írástudók mindnyájan egybegyűltek. Itt történik meg Péter tagadása a szolgálólány kérdései folytán. S mivel már elmúlóban volt az éjszaka, a kakas háromszor is megszólalt. Neki pedig eszébe jutott minden, és keservesen sírva fakadt. Hajnaltájban Krisztust Annástól Kaifás főpaphoz vitték, ahol az arcára köpdöstek, s hamis tanúkat szólaltattak meg ellene. Napkeltekor pedig Kaifás Pilátushoz küldeti át őt. Akik viszont átvitték, az Írás szerint nem mentek be a tanácsházba, hogy tisztátalanná ne váljanak, s hogy megehessék a pászka vacsorát. Némelyek, így például Aranyszájú Szent János szerint a főpapok és farizeusok cselekedtek a törvénnyel ellenkező módon akkor, amikor megváltoztatták a húsvétot, mert nekik azt már akkor éjszaka kellett volna ezt megtartaniuk, de Jézus megölése miatt áttették azt. Azt, hogy akkor kellett volna megenniük, ezt maga Jézus tette nyilvánvalóvá azzal a vacsorával, amelyet éjszakára elfogyasztott, hogy annak végeztével avasson be titokzatos módon a titokba. Mert az igazságot is a törvény előképe szerint kellett valóra váltani. János szerint ugyanis ez „a húsvét előtti estén”, csütörtökön és az azt követő éjjel történt. Mi is ezért ünnepeljük így, megemlékezve ezekről a félelmetes és kimondhatatlan dolgokról.

A te kimondhatatlan könyörületességeddel, Krisztus Istenünk, irgalmazz nekünk! Amen.