Színeváltozást kell hozzon a kelet a nyugatnak - Hat éve űzték el a keresztényeket a Ninivei-fennsíkról

Testvéreim, barátaim, pásztoraim! 

Szólásra való méltatlanságom tudatában kérem, hogy emlékezzünk. Együtt. 

Ezen a héten, augusztus hatodikán lesz a hatodik éve, hogy a ninivei pusztába kellett menekülnie keresztény és nem keresztény testvéreinknek, az iszlám állam terrorszervezet gyilkoló gépezetének akciója miatt. 

120 ezer testvérem.  

Éjszaka volt.  

Mindent hátrahagyva.

Vajon adott-e nekik egy kicsi fényt legalább a hold? 

Mit cselekedhetnék az ő emlékezetükre? Innen a kényelmes, biztonságos otthonomból, ahol csak kinyitom a csapot és forrásként folyik a víz.

Ahol mostanában talán gyakrabban kell mossam a kezeimet...

"Mosd le Uram bűneimet és vétkeimtől tisztíts meg engem." 

A csap csöpög. Csak tizenegy csepp naponta. Alig veszem észre. A kézmosás lefoglal. De közben egy évben sokszor tizenegy, több ezer testvérem hal meg Krisztusért. Vércseppjeik lemosnak-e engem? Hogy valóban "egyetemes" legyen a kézmosásom és elhozza a szívem tisztulását is? 

Halkan csepegő csapok, miközben szomjazik a fél világ. 

Megrendítő, ahogy a vasárnapi evangélium története és a hatodikáról hetedikére virradó éjjel eseménye kölcsönösen megvilágítja egymást.

Pusztában az éhes, szomjas tömeg...."Ti adjatok nekik enni!"- elhangzik és azóta is hangzik szüntelen. 

Adtam-e neked, drága kelet, táplálékot innen nyugatról? 

Adtam-e vissza valamit abból, amit kaptam tőled, mint ismeretlenül is ismert édesanyámtól? 

Hullattam-e könnyet lelki születésem forrásvidékének apadásáért?

Felajánlottam-e azt a kicsit amim van, értetek üldözött testvéreim? 

Hogy, amint jól lakott egykor az ötezer, úgy kapjon lelki erőt, vigaszt a százhúszezer? 

A pusztában Istenünk vár rám. De közben a kísértővel is találkozhatok. Nehéz út, szűk ösvény. 

Bárcsak többet tettem volna, hogy az Egyház különleges szolgálata által az üldözött testvéreim megtapasztalják, hogy velük az Isten. Velük az Egyház. Velük a nyugat. A folyó visszatér a forrásához. A fa a gyökeréhez. Gyermek az anyjához, kéz a bölcsőjéhez. Mert ha nincs bennem együttérzés, akkor én vagyok az otthontalan, nem Te. Menekült vagyok, akit Te tartasz a karjaidban, mint édesanya, hogy kimenekíts a drága színes rongyokba csavart önmagamból.  

Megrendítő, hogy ezen a héten csütörtökre esik ez az éjszaka. 

Az Eucharisztia alapításának napjára. Az utolsó vacsora.

"Azon az éjszakán amikor elárultatott..." 

Miért kellett elmenekülniük testvéreimnek az évezredes otthonaikból? Miért nem védtük meg őket? Ha akkor - és már jóval előtte lélekben is - ott lettünk volna, nem történik meg ez a pusztítás.

Bárcsak elhozná életembe a megtérést és újjászületést az üldözött testvéreim áldozata.

Hogy megértsem szavaid Uram, igen itt és most: "Most dicsőül meg az emberfia." 

Van egy álmom: Megindul a nyugati jóléti társadalom és az első szeretetet elhagyó Egyház. Tömegek indulnak el. Nemcsak lélekben. Felkelek és atyámhoz megyek.

Migráció. De nyugatról Keletre. Zarándoklat a díványról az éber romok közé. 

Keletelés. Mert minden forrásom keletről fakad. 

Megrendítő, hogy nekem itt nyugaton Urunk színeváltozása válaszol, a keleti éjszakában akkor csendben történtekre. 

Színeváltozást kell hozzon a kelet a nyugatnak. A virrasztó az alvónak. 

Megrendítő, hogy most első péntekre virrad ez az éjszaka. Jól csak a Te szíveddel látok Jézus. 

Küldd el Uram Szentlelkedet, hogy az önmagát Érted feláldozó és az Anyaszentegyházban velünk lévő testvéreimet felismerjem és egyre jobban szeressem. Alakítsd szívemet a Te Szíved szerint, hogy szeressem az üldözöttet és az üldözőt. Add, hogy egyre jobban megtapasztaljam Egyházad egységének örömét, titkát és vágyát! Segíts ebben is Édesanyánk, Mária!

2020. augusztus 4. Vianney Szent János ünnepén