Szlovákiai zarándoklaton a szeretetszolgálat

Szlovákiai zarándoklaton a szeretetszolgálat

2018-05-18 11:42:04
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
zarándoklat
"Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül."(Zsolt 84,6) A zsoltáros ezen szavaival hívta zarándoklatra a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat munkatársait Ősz Tibor atya, a Szeretetszolgálat lelki igazgatója.

2018. május 17-én, délelőtt 10 órára érkeztünk Klokocov (Hajagos) nevű szlovákiai faluba, mely a görögkatolikusok legismertebb zarándokhelye Zemplénben.

Ungvári Sándor igazgató úr köszöntötte a 450 zarándoklatra érkező munkatársat. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan engedtek a Szűzanya hívásának és arra buzdított a jelenlevőket, hogy mindenki mondjon el egy imát azokért a kollégákért, akik nem tarthattak velünk.

Iván Barnabás felvidéki görögkatolikus atya megismertette velünk a kegyhely történetét. Elmondta, hogy 1670-ben, amikor az ellenséges katonák elfoglalták Nagymihályt, az emberek félelmükben a fatemplomba menekültek, ahol a Szűzanyához imádkoztak. Mikor a hadsereg közeledett, a kegykép arca elsötétült, majd könnyezni kezdett. A templomot a katonák felgyújtották, de a kegykép sértetlen maradt. A jelenlegi ikon az eredeti kép második másolata, melyet a klokocsói hívek kérésére 1904-ben Rozskovics Emánuel ungvári festőművész készített.  

A tábori oltárnál közös Szent Liturgián vettünk részt. Ősz Tibor atya figyelmünket a pünkösd közelgő ünnepére irányította és szavaira lelkünk a hűvös, szeles idő ellenére átmelegedett. A Szent Liturgiát a Szeretetszolgálat dolgozóiért és ellátottjaiért ajánlották fel az atyák. A templom és a kegykép megtekintését követően finom ebéd várt ránk egy közeli étteremben.

Hálás szívvel köszönjük a Szeretetszolgálat vezetőinek a zarándoklat megszervezését, hiszen mindannyian lelki és közösségi élményekkel gazdagodva térhettünk haza!

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...