Szolnokra látogatott Kocsis Fülöp

Szolnokra látogatott Kocsis Fülöp

2016-12-17 10:15:35
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Oktatás
Ünnep
Találkozott Szalay Ferenc, polgármester úrral is

Szolnokra látogatott december 16-án, pénteken Kocsis Fülöp, érsek-metropolita. Egy egész napot töltött el a városban. Vendégül látták a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola dolgozói…és persze a gyerekek. Nagy örömmel és tárt karokkal fogadták a lurkók. Meglepetésszerűen toppant be az óvodába és a tantermekbe: volt, ahol együtt énekelt a diákokkal és volt, ahol furulyaszóval várták a fiatalok. Apró ajándékokkal kedveskedtek az érseknek az ünnep előtt. 

Szkiba Tiborné Edit, az óvoda intézményegység-vezetője megmutatta, hogyan készülnek a kicsikkel a karácsonyra, Oláhné Kanyó Andrea, igazgatónő körbevezette az iskolában, megmutatta a felújított tantermeket, Mosolygó Dénes, iskolalelkész és Szkiba Tibor, parókus, hitéleti igazgató pedig a kápolnát mutatta meg a vendégeknek. Örömmel tapasztalta érsek atya a fejlődést az intézményben.

A metropolita aznap hivatalos volt Szalay Ferenc, polgármester úrnál is, ahová elkísérte Czövek Éva, oktatási referens és Mosolygó Dénes, iskolalelkész is. A város vezetője elismeréssel nyilatkozott az óvoda és az iskola munkájáról. Mint mondta: az intézmény nagyon fontos Szolnok városnak, és a jövőben is támogatásáról biztosította a Görögkatolikus Egyházat, mint fenntartót. 

A tárgyalás után, a délutáni órákban mindketten megtisztelték jelenlétükkel a főtéri rendezvényt, ahol már a negyedik gyertyagyújtásra készültek a szolnokiak. Ünnepi műsorral kedveskedtek a Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei.

Köszönjük a felkészítő pedagógusoknak ezt a remek munkát!

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...