Szükség van a megerősítő együttlétre

Szükség van a megerősítő együttlétre

2017-08-12 09:38:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Ifjúsági
Pályázat
Ifjúsági zarándoklat: Nyírábránytól Nyírbátorig

Még csak most volt hétfő, amikor elkezdtek beregisztrálni a fiatalok az Ifjúsági zarándoklatra…és máris itt a pénteki nap! Amikor is a nyírábrányi iskolától indult el a csapat útjára, hogy Nyírbéltekig megtegyen 21 km-t! Előtte azonban vendéglátóiknak nagy-nagy köszönetet mondtak az ifjak, és jelképesen zarándokká fogadták őket is: az iskola igazgatóját és Sási Péter parókus atyát.

Fülöpön volt az első pihenőjük, ahol már nagy szeretettel várták őket: minden féle finomsággal, gyümölcsökkel és persze imaórával frissültek fel. Köszönjük a vendéglátóknak a kedvességet!

Nyírbélteken volt a második pihenőjük. Egy kiadós bablevessel és csokis fánkkal várták őket a béltekiek, köztük Gyarmati Attila iskola igazgató és Kocsis Imre atya. Felfrissültek, kipihenték magukat, és egy imaórával búcsúztak a béltekiektől. A görögkatolikus templomban egy pár kedves szót is mondtak az atyák. Fülöp atya egy kedves, régi történetet mesélt el a fiataloknak: „Szegeden sokat jártam római katolikus templomba, és hát úgy gondoltam, hogy mivel édesanyám is római katolikus volt, így én is római pap leszek. De hát említettem már nektek, hogy annak idején volt egy fiatal görögkatolikus atya, aki magához szólított, és azt mondta: hát de te görögkatolikus vagy! Neked a Nyíregyházi Szemináriumban a helyed! Ó, hát ez nagyszerű hír volt számomra: a kislány, aki tetszett, neki is udvarolhatok tovább, és a választott hivatás mellett is kitarthatok. És el kell árulnom, ez a fiatal pap nem volt más, mint Kocsis Imre atya. Tehát ha ő nem lett volna, én se lehetnék most metropolita. Köszönjük neki!” A parókus atya hálát és köszönetet mondott az iskolaigazgató úrnak, a helyettesének és persze a polgármester úrnak is, hogy ilyen lelkesen készültek erre az együttlétre.

„Ha Imre atya nem lenne, akkor ti se lennétek most itt” – vette át a szót Seszták atya. „Hiszen ennek a zarándoklatnak, amit most 15. alkalommal teszünk meg, talán kevesen tudják, hogy az Imre atya lányai voltak a mozgató rugói annak idején. Ezúton is köszönjük nekik: Imre atyának és feleségének Évikének, illetve a lányoknak. Emellett hadd említsek meg egy régi-régi rendezvényt. A ’90-es években egy másik nagyon szép eseményen gyűlt össze a görögkatolikus fiatalság. Ez volt a KÖZ, Keresztény Összejövetel Zemplén. Sokan vagyunk, akik ezen részt vettünk, én például igazgató úrral több nyarat is ott voltam. Fontos tehát hangsúlyozni ezt, főleg ebben az esztendőben, amikor Telenkó Miklós atya már felülről kíséri ezt az utat: szükségünk van ezekre a megerősítő utakra, találkozókra, zarándoklatokra, ami által a mi fiatalságunkból érett keresztény emberek válnak. Ezért is zarándokolunk, hogy érjünk meg, hogy ezáltal még közelebb kerüljünk a jó Istenhez!” A köszönet és az imaóra után jött a meglepetés! Kiderült, hogy szombaton egy hatalmas hőlégballon fog felszállni a kegytemplom mellől, ami a Szent Koronát ábrázolja. Sokat töprengett a szervező csapat, hogy vajon ki üljön be. Talán a főpásztorok? Vagy húzzunk sorsot? Vagy kő-papír-ollóval döntünk? Volt ettől egy sokkal jobb ötlet! Megkeressük, ki volt az, aki a leggyorsabban, a leghamarabb regisztrált az Ifúsági zarándoklatra! Ő nem volt más, mint a nyíregyházi Lipcsák Ágnes! Gratulálunk neki!

A hirdetés után elindult a csapat Encsencsre, a szállásra. Lepakoltak, és a nap másik remek híre az volt, hogy buszokkal vitték át őket Nyírbátorba a Sárkány Fürdőbe! Csobbantak egy jót a fiatalok, pancsoltak, ugárltak, igazán nagyszerűen érezték magukat! Az est hangulatát tovább fokozta DJ Olasz Gabi, Nyíregyházáról. A legjobb zenéket pörgette, a srácok pedig önfeledt táncolásba kezdtek! Reméljük, marad energia a holnapi napra is... 

A nap hősei, a Legott csapata: Kristóf Imre, Kozák Ferenc és Szabó Bálint 

Az elesettek segítői 

„Már évek óta az Ifjúsági Zarándokat résztvevője vagyok. Persze nem gyalog J A Legott Görögkatolikus Mentőcsoport vezetőjeként kísérem a gyerekeket és paptestvéreket. Ilyenkor mindennel felszerelkezem, sebtapasszal, fertőtlenítővel, kötözővel, hogy mindig felkészült legyek, bármi baj is adódik az út során. Meglepő látni, hogy ezek a fiatalok milyen kitartóak: sok-sok megtette kilométer után is csak akkor kérnek segítséget, ha már valami komolyabb problémát észlelnek. Igyekeznek inkább egymásnak segíteni az út során: támogatják egymást, ha kell, egymás vállára támaszkodva haladnak az úton. Sok felnőtt példát vehetne róluk, hogy milyen odaadóak…”

A program az EFOP 1.3.5-16-2016-00799-es számú pályázat keretében valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
Szakácsot keresünk a hajdúdorogi iskolánkba

Neked szól! – mit üzen a Szentírás?

Bárki támogathatja egy kárpátaljai magyar gyermek tanulását!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szakácsot keresünk a hajdúdorogi iskolánkba

Neked szól! – mit üzen a Szentírás?

Bárki támogathatja egy kárpátaljai magyar gyermek tanulását!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Bárki támogathatja egy kárpátaljai magyar gyermek tanul...
Bárki támogathatja egy kárpátaljai magyar gyermek tanul...
 
Neked szól! – mit üzen a Szentírás?
Neked szól! – mit üzen a Szentírás?
 
Harmincezer eurót gyűjtöttek össze a szinódus résztvev...
Harmincezer eurót gyűjtöttek össze a szinódus résztvev...
 
Ferenc pápa levele a közel-keleti katolikusokhoz
Ferenc pápa levele a közel-keleti katolikusokhoz
 
Görögkatolikus kisokos: mindent az óvoda és iskolaválas...
Görögkatolikus kisokos: mindent az óvoda és iskolaválas...
 
Pilinszky: KZ-oratórium a Szent László Gimnáziumban
Pilinszky: KZ-oratórium a Szent László Gimnáziumban