Tábori lelkészség az I. világháborúban

A Pintér Tamás−Rózsafi János−Stencinger Norbert szerzőhármas által összeállított kötet 2009-ben jelent meg először majd 2017-ben a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gondozásában újra kiadták. A Nagy Háború centenáriumának záróévében végre Debrecen is megismerkedhet a szerzőkkel és a kötettel – mondta az esemény felvezetéseként Topor István helytörténész, aki Papp Miklósnak, a nyíradonyi egyházközség parókusának és Lukács Imre irodavezetőnek is köszönetet mondott azért, hogy a könyv bemutatásának otthont adott az Érseki Hivatal.

Szerencsés a helyválasztás, hiszen az egyháznak nagyon fontos szerepe volt a katonák lelki gondozásában – emelte ki Lukács Imre atya és felhívta a figyelmet a kiengesztelődésre. „Hiába vagyunk 100 évvel a Nagy Háború után, hiszen még manapság is sokakban lehet ellentét, harag emiatt, az egyháznak viszont az a kötelessége, hogy ezeket „elsimítgassa” és békés kapcsolatot alakítson ki az unokák, dédunokák között.” Végül reményét fejezte ki, hogy a könyvbemutató lelki töltekezést ad és mindenkit arra kért imádkozzon az elesettek lelki nyugalmáért.

A Doberdő-fennsík méltán vált a magyar hadtörténelem emlékhelyévé, a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképévé. A fennsík védelmében 1915-17 között 12 véres ütközet zajlott. Az itt küzdő magyar ezredek harcai nyomán vált történelmünkben a Doberdó gyászosan szomorú emlékű szimbolikus jelentőségű fogalommá. Ezt örökíti meg a szerzőhármas átfogó, éveken át tartó kutatómunkájának eredményeként a kötet. Topor István helytörténész hosszan méltatta a könyvet. Ebből az is kiderült, hogy a mű részletesen számol be az I. világháborúnak magyar szempontból legemlékezetesebb hadszínteréről és megrendítő őszinteséggel ír a magyar harcokról. A kötet az ott folyó csaták főszereplő alakulatait és azok küzdelmeit mutatja be. Külön fejezetben foglalkozik a fennsík stratégiai jelentőségével annak védelmével az Isonzói csaták során.

Az ott jelenlévő magyar, köztük debreceni nagyváradi, szegedi stb. gyalogezredekkel. A Tanulmányok a Doberdói harcok történetéből c. fejezetben pedig megismerkedhetünk többek között a sebesültek ápolásával, az elesettek eltemetésével, a katonák lelki gondozásával. A frontvonal mögötti élettel, egy különleges felderítő vállalkozás történetével, amelynek főhőse a debreceni 3. gyalogezred hős katonája Barakonyi Károly volt. A nagyszámú illusztrációnak köszönhetően egyaránt láttatja az olvasóval a korabeli és a mai állapotokat, képet festve az igen nehéz sorsú katonák harcairól és ezek helyszíneiről. A szerzők felbecsülhetetlen értékű munkát végeztek, pontosan azt a feladatot végezték el – emelte ki Topor István –, amit a Debrecenhez több szállal is kapcsolódó Kratochvil Károly (1869–1946) katonatiszt, a Székely Hadosztály egykori parancsnoka elengedhetetlennek tartott. „Foszlányokat mentettek meg a világháború hőskorából, a tradícióból és a dicsőségből, mert ha nem tették volna, az érdektelenség és a nemtörődömség feledésébe merült volna e kicsinyes, szánalmas világban, mintha már nem is lett volna valamikor ez másképpen.”

A könyvbemutatón mindhárom szerző mesélt a kötetről, Stencinger Norbert hadszíntérkutató például arról: hogyan gondozták a katonák lelkét a háború alatt, miként biztosították hitéletüket, hogyan viseltettek kegyeleti állapotukról a hadszíntéren, illetve a tábori lelkészek milyen szolgálatot végeztek.

A jelenlévők megtudhatták, hogy mivel az osztrák-magyar monarchiában jobbára római katolikus hívők éltek, ezért a római katolikus tábori püspök volt az egyházi joghatóság a hadra kelt sereg fölött, akik a katonákkal találkoztak. Két tábori lelkész szolgált: az egyik mindig katolikus volt a másik pedig attól függött, hogy mely felekezetből volt a legtöbb hívő adott alakulatnál. Mivel felszentelt ember mentesült a sorkatonaságtól, ezért a tábori lelkészek önkéntes alapon viselték gondját a hazájukat védőknek. A beszámolóból kiderült: a harctéren celebrált szent miséknek fontos eleme volt, hogy a pap prédikációjába beleszője a háborúval kapcsolatos gondolatait illetve a general absolution vagyis az általános feloldozás. Mivel a katonákat nagyon foglalkoztatta, hogy ha bűnök terhe alatt halnak meg mi lesz velük, így egy közösségi gyónással kaptak feloldozást. (Ezt a mai napig alkalmazzák rendkívüli helyzetben.) A miséknek mindig megszentelt helyen kellett megtörténniük, amit úgy lehetett kivitelezni, hogy a tábori lelkészek egy kis ’mobil-kápolnával’ voltak felszerelve, amit dobozban hordtak. Ehhez tartozott egy megszentelt kő is, amire felállítva a dobozka tartalmát kezdődhetett a mise.

A tábori lelkészek egyik legnagyobb feladata a temetkezés volt. Amikor például a Doberdói-fennsíkon elkezdődtek harcok, ott nem számítottak hosszan elnyúló csatározásra. Mindenhova temetettek, ahol a sziklás talaj engedte és volt elegendő földmennyiség, aztán később kénytelenek voltak már a polgári temetőkbe is hantolni, majd katonatemetőket kialakítani... A tábori lelkészségről még részletesebben olvashatnak a könyv szerzői által gondozott a Nagy Háború blogon(http://nagyhaboru.blog.hu/2016/06/24/a_tabori_lelkeszek_szolgalata_az_i_vilaghaboruban) ahol természetesen további érdekességet is találnak az I. világháborúról.