Tanévbúcsúztató Nyíracsádon

Tanévbúcsúztató Nyíracsádon

2018-06-05 09:11:56
Szerző: Kedves Györgyné Zilahi Enikő
Ifjúsági
Az erdő állataival, növényeivel ismerkedtek a diákok Nyíracsádon. Az iskola valamennyi tanulója részt vett az erdei akadályversenyen és a sportnapon.

Június első napján a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola valamennyi tanulója, pedagógusok és iskolai dolgozók közös, tanévbúcsúztató sportnapot tartottak a Gúthi erdő fáinak ölelésében található hatalmas tisztáson. A napot imádsággal indították, majd Garda László igazgató köszöntötte a mintegy 350 gyermeket és felnőttet, akik együtt „szóltak” a helyszínhez: közösen mondták el az Erdők fohászát.

Közös akadályverseny

A megnyitó után izgalmas akadályverseny vette kezdetét, aminek útvonala természetesen az erdő sűrűjében vezetett. A csapatok egy alsó és egy felső tagozatos osztályból álltak, ahol a nagyok vigyáztak a kicsikre, kézen fogva vezetgették őket az itt-ott nehéz erdei terepen. Az erdei akadályversenyen az erdészet munkatárasai és a pedagógusok várták érdekes feladatokkal a diákokat.

Volt növény – fűszer  – és termésfelismerés, speciális szerszámmal mérhették a fák átmérőjét, vagy éppen megtippelhették egy óriástölgy magasságát. Nagy népszerűsége volt a lézeres távcsőnek, amivel pontosan meg tudták határozni egy-egy fa távolságát is. Lőhettek íjjal, sétálhattak gólyalábon a vadak nyomában, és még megannyi feladat segítségével ismerkedhettek az erdő rejtelmeivel.

„Pusztabusszal” utaztak

Az akadályversenyt követőn volt kézműves foglalkozás, Koleszár Árpád segítségével íjászkodhattak, a gyerekek, és természetesen előkerültek a futball-labdák is. A szakács néniknek köszönhetően a slambuc-ebédet is a szabadban fogyaszthatták el a gyerekek, majd végignézhették a várva-várt rendőrkutyás bemutatót is.

A vállalkozó kedvű osztályok „pusztabusszal”, vagyis lovas szekéren tehettek még egy hatalmas kört az erdőben és a vadászház környékén. A gyerekek annyira jól érezték magukat, hogy legszívesebben az egész napot, sőt akár az éjszakát is kinn töltötték volna.

VEZETŐ HÍREK
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tanév

Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat került a középpontba

Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a hajdúdorogi székesegyház kertje
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tan...
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tan...
 
Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vérta...
Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vérta...
 
Egyéves a vámospércsi Gondoskodó Szeretet Szociális- é...
Egyéves a vámospércsi Gondoskodó Szeretet Szociális- é...
 
Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ...
Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ...
 
Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat kerül...
Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat kerül...
 
„Világítson a ti világosságotok” – Isten szemével...
„Világítson a ti világosságotok” – Isten szemével...