Tanulási segédlet a NEK jegyében zajló hittanversenyhez

Tanulási segédlet a NEK jegyében zajló hittanversenyhez

2018-11-19 09:48:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Pályázat
NEK
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13-20. között tartják Budapesten. Erre készülve szervez hittanversenyt a Görögkatolikus Metropólia. A minél sikeresebb eredmény elérése érdekében elkészült egy tanulási segédlet is, amit a lap aljára görgetve a " kapcsolódó média" fülre kattintva lehet letölteni.

Röviden a NEK-ről:

Az 1881 óta rendszeresen (az utóbbi időben négyévente) megszervezett egyhetes nemzetközi rendezvényen a katolikus egyház tanítása szerint az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdetik és ünneplik. Magyarországon 1938 májusában tartották a 34. Eucharisztikus Világkongresszust, így a 2020-as esemény a második ilyen alkalom lesz. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek úgy nyilatkozott, hogy a magyar katolikus egyház számára óriási jelentőséggel bír a kongresszus budapesti megrendezése, „bemutatkozás a világ előtt és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is”.

 

VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Tanulás segédlet hittanversenyhez
VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...