November 21-én egyházunkban Szűz Mária templomba vezetésére emlékezünk. A három esztendős Máriát szüleit, Joákim és Anna a jeruzsálemi templomba vitték, ahol gyermeküket, életük legféltettebb kincsét Istennek ajánlották fel. Ekkor kezdődött meg a felkészítése arra, hogy ő maga is Isten templomává váljon.

A búcsúi Szent Liturgiát Fülöp metropolita vezette a Hajdúdorogi Görögkatolikus Parókia szolgálattevői, ill. Lukács Imre hajdúnánási és Bodogán László hajdúböszörményi áldozópap koncelebrálásával.

Ünnepi tanításában Fülöp metropolita egy ószövetségi történettel állította párhuzamba a jeruzsálemi templomban történt eseményt. Hanna és férje, Elkána sokáig hiába vártak gyermekre. Egy alkalommal, amikor Hanna elsírta bánatát az Úrnak, Éli pap meghallotta őt, és megígérte neki, hogy Isten teljesíteni fogja a kérését.
Hanna fiút szült, akit Sámuelnek neveztek el. Anyja az Istentől kapott ajándékot Isten és a templom szolgálatára ajánlotta fel, akárcsak az Újszövetségben Joákim és Anna leányukat, Máriát.

A szülők, akik hosszú ideig hiába vártak gyermekre, úgy érezték, Isten nem hallgatta meg a könyörgésüket. Nem tudták, hogy Isten hűségükért és kitartásukért különleges ajándékot ad számukra.
„Isten soha nem várat hiába!”
– emelte ki Fülöp metropolita. A várakozás hosszú ideje alatt valójában felkészít bennünket valamire. Az Úristen személyesen irányítja, vezetgeti az életünket.

A két házaspárt a hosszú várakozás nem távolította el Istentől. Épp ellenkezőleg: a nehézségek még inkább a templomhoz kötötték őket. Később mindkét gyermek fontos feladatot kapott: Mária Isten hajléka lett, Sámuel pedig próféta.
Ezért van szükségünk a templomra: mert ott értjük meg leginkább Isten gondolatait, a velünk kapcsolatos terveit.

Az Úristen a templom és az egyház által utat, hajlékot épített, ami segít elvezetni hozzá. Ezért is fontos, hogy elvigyük gyermekeinket a templomba, hogy ők is otthonra leljenek Isten közelében.

Ne keseredjünk el, ha reménytelennek tűnő helyzet előtt állunk, mert Isten feladatként adja a megpróbáltatásokat – emelte ki a metropolita. Adjuk tovább ezt a szemléletet otthonainkban, intézményeinkben, családunk, barátaink körében, hogy ők is érezzék Isten boldogító kegyelmét, s mindannyian otthonra leljünk a templomban.

A Szent Liturgia végén Dalanics Zoltán hajdúdorogi parókus mondott köszönetet a jelenlévő papoknak és híveknek a közös ünneplésért. A búcsú a templom udvarán körmenettel, miroválással és antidórosztással folytatódott.

A templombúcsú agapéval zárult, amelyre a parókia minden jelenlévőt meginvitált.