Templombúcsú Nyíradonyban

Templombúcsú Nyíradonyban

2017-11-09 09:04:39
Szerző: Nyíradonyi Parókia
Szabadidő
Ünnep
Búcsú
November 5-én gyűltek össze erre az ünnepi alkalomra

A nyíradonyi Szent Mihály főangyalról elnevezett görögkatolikus templom búcsúját november 5-én tartották, melyre szép számmal érkeztek a kedves testvérek. Amint összefoglalójukban írják: 

„Az összefogás erejét tapasztalhattuk meg most is, ami mindig fontos egy közösség életében. Köszönjük, hogy a meghívott vendégek csatlakoztak ehhez jelenlétükkel a szertartás közös imádságában, valamint a szeretet-vendéglátás alkalmával. Dr. Seszták István főhelynök atya vezette a szertartást, és elmélkedésével tanított bennünket. Köszönjük, hogy a felújított keresztet is megáldotta a búcsúi körmenet előtt.

Köszönet egyházközségünk hívei felé is, hogy támogatásukkal, adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy templomunk és egyházközségünk ünnepét méltóképpen meg tudtuk tartani.”

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...