Templombúcsú és díjátadó Kispesten

Ebben az évben már sok tervet és vágyat írt felül a koronavírus-járvány, ami sajnos a mi közösségünk életét is átalakította ebben az évben. 

A készületben mindenki sürög-forog, az udvaron sátort állítunk, a szakácsok készítik a közös ebédet. Valahogy így terveztük idén is. Nehéz volt megélni, hogy ahogy közeledtünk a búcsú napjához, úgy kellett jóformán mindenről lemondanunk. Nem volt közös agapé, az asszonyoknak nem kellett a finom süteményeket készíteni és hozni.

Azonban valamiről mégsem kellett lemondanunk: volt búcsúi Liturgia. Kevesebben voltunk, mint máskor, de a templomban és az udvaron is szép számban voltak jelen, nem beszélve arról, hogy milyen sokan voltak velünk lélekben és imában ezekben a percekben.

A búcsúi liturgiát parókusunk, Jozsó atya vezette. Elmondta szentbeszédében, hogy ő sem így tervezte, hogy házigazdaként neki kell majd szólnia híveihez. Eredetileg dr. Seszták István főhelynök atya prédikált volna ezen az alkalmon, ám a körülményekre tekintettel csak írásban küldött a kispestieknek szívhez szóló üzenetet, amit parókus atya olvasott fel. A főhelynök atya bíztató szavai fölhívták figyelmünket a hit fontosságára, amelynek erősebbnek kell bennünk lennie minden félelmünknél, s bizonytalanságunknál. Jó lehetőséget adott ez arra, hogy lelki ajándékként éljük meg ennek a napnak különleges ajándékát, hiszen a lényeg mégis a miénk lehetett: az imádság, a liturgia, az áldozás, az imában való egység. Jozsó atya is ezt a gondolatsort folytatva elmélkedett közösségünk hitéről, abban rejlő erejéről, s arra kért bennünket, hogy ebben a nehéz helyzetben imádságunkkal igyekezzünk megalapozni, illetve előkészíteni azokat a terveket, amelyeket a jövőben szeretnénk megvalósítani.

A liturgia végén az éppen megújuló alapítványunk kinevezett tagjai lepték meg közösségünket, s bejelentették, hogy templomunk búcsú ünnepén megalapítják templomunk védőszentjéről, Aranyszájú Szent Jánosról nevezett díjat, amelyet ezentúl minden templombúcsún közösségünk egy élő és egy elhunyt tagja kap meg.

Ebben az évben, s így először közösségünk kántora, egykori világi elnöke, Kuzder Gellért kapta. A posztumusz díjat pedig az idén elhunyt Nyirán Gergely kapta, amelyet fia vett át a család nevében. Gergely bácsi sokáig volt templomunk sekrestyése, s sokszor látta vendégül akár a templombúcsúk alkalmával is közösségünk híveit.

A liturgia végén így indult mindenki haza otthonába, hálát adva azért, hogy lehetett idén is búcsúi ünnepünk, s nem kellett lemondanunk lelki otthonunkról, a mi kis szeretett templomunkról.