Több száz debreceni önkéntesnek mondtak köszönetet

Több száz debreceni önkéntesnek mondtak köszönetet

2017-06-27 09:03:36
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-Dehir
Szabadidő
Szociális
Debrecen
Számítanak az önkéntesekre

Partnerségi találkozót tartott a Debreceni Karitatív Testület az önkormányzattal együttműködve. A testületnek tagja többek között a Hajdúdorogi Főegyházmegye is. A fenntartásában működő Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium diákjaival közösen több mint 150 óra önkéntes munkát végeztünk a Karitatív Testület kérésére. A rendezvényen köszönetet mondtak a tagszervezetek önkénteseinek és a támogatóknak az eddigi segítségért, egyúttal bemutatták nekik az Európa Kulturális Fővárosa projektet.

Széles Diána, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke azt mondta: a másfél éve működő önzetlen összefogás lényege, hogy debreceniek segítenek debrecenieknek. Az alpolgármester hozzátette: a karitatív testület és a több száz önkéntes amellett, hogy folytatja a közös munkát, a város 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázatának támogatásába is bekapcsolódhat. - A pályázat nagyon sok területen tudja megszólítani a debrecenieket, a karitatív munka ennek része. És ha pályázat mögé be tud állni ez az önkéntes csapat, nagy támogatást tud adni a munkához – hangsúlyozta Széles Diána.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...