„Amikor fáradságot érzünk tagjainkban, tegyük le ide a kereszt oltára elé, és ajánljuk fel a leginkább szenvedő magyarokért.”
(Mindszenty József, 1947. szeptember 14.)
„Az 1947. augusztus 15-től 1948. december 8-ig tartó Boldogasszony éve nem volt más, mint az egész országot átpásztázó lelkigyakorlat, hívek százezrei imában, engesztelésben, tevékeny isten- és emberszeretetben. A Boldogasszony évének egyik legnagyobb zarándoklata 1947. szeptember 14-én indult a Városmajorból Máriaremetére: Mindszenty bíborost százezres férfisokaság követte. A következő vasárnapon a nők, az azt követő vasárnapon pedig a fiatalság járta végig ugyanezt a zarándokutat” – írta le az első, hazánkért felajánlott zarándoklatról a 2021-ben elhunyt Mészáros István, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány néhai képviselője, Mindszenty József életművének első hazai kutatója és boldoggáavatási ügyének posztulátora.
A bíboros talán remélte, de bizonyossága neki sem lehetett arról, hogy zarándoklatával hagyományt teremt, sőt évtizedekkel később kivirágzó hagyományt.
De azt töretlenül hitte és tudta, hogy a magyar nép közel van Istenhez, és még a legvérzivatarosabb időkben is úgy helyes, ha Szűz Mária országa csakis fölfelé tekint, imára nyitva ajkát és szívét, mert Isten is közel van őhozzá, ha a Szűzanyára mint a magyar nép édesanyjára is tekint, s úgy kéri közbenjárását Szent Fiánál. Mérhetetlenül szerette övéit, és a szívében lobogó tűz akkora lánggal égett, hogy heve ma is képes arra, hogy meggyújtsa az őt követő nemzedékek szívét.
Budapesten, a Városmajorban a szomorkás kedvű, hűvös időjárás ellenére már kora reggel 7 órától gyülekeztek a zarándokok, 8 órára pedig több százan álltak útra készen, hogy Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök és Forgács Alajos kanonok, pápai káplán, a városmajori Jézus Szíve-templom plébánosa vezetésével a napjukat imádságos lélekkel Istennek ajánlják fel Magyarországért, Mindszenty bíboros nyomdokain járva.
A Városmajorból Máriaremete nemzeti kegyhelyére vezető útvonal nehéznek bár nem, ám éppenséggel könnyűnek sem nevezhető. A zarándokok mégis könnyű szívvel indultak az útnak: ki babakocsival, ki kerekesszékkel, ki botra támaszkodva, ki rollerrel, ki kerékpáron – s a legtöbben persze gyalog. Fiatalok és idősek, családok és egyedülállók, osztályok, szerzetesek, kispapok. A menet élén Mohos Gábor püspök haladt Kocsis Fülöp érsek-metropolitával.
A tudósítás a Magyar Kurírra kattintva folytatódik.