Törő András lett a római Pápai Magyar Intézet új rektora

Törő András lett a római Pápai Magyar Intézet új rektora

2024-08-21 12:10:40
Szerző: MKPK
MKPK
A Pápai Magyar Intézet a magyarországi egyházmegyékből küldött fölszentelt papok továbbképzését szolgáló kollégium, amely 1928 óta működik Rómában.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felterjesztését követően a Szentszék Dr. Törő András atyát, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papját, esperes, plébániai kormányzót nevezte ki a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorává a most kezdődő hatéves ciklusra.

Törő András Debrecenben született 1988. január 23-án. 2013. június 25-én szentelték pappá Nyíregyházán a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye számára. Geszteréden nőtt fel, tanulmányait Vácott, Egerben, illetve Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte, ahol 2015-ben spiritualitásból szaklicenciátust szerzett. Teológiai doktorátust a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett 2020-ban. 2015-2020 között püspöki titkár, majd 2020-2023 között püspöki irodaigazgató volt. 2018-tól mostanáig egyetemi lelkész és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója, illetve 2021-től országos katolikus egyetemi lelkészi referens, 2023-tól a Debreceni Karitatív Testület elnöke, továbbá 2023-tól a debreceni Megtestesülés Plébánia plébániai kormányzója, kerületi esperes volt. 2018-tól püspöki tanácsos. 2024. augusztus 15-től a római Pápai Magyar Intézet rektora.

Törő rektor úr a római Szent István Alapítvány elnöki tisztségét, valamint az olaszországi magyar lelkészi feladatokat is ellátja. Szívből gratulálunk!

VEZETŐ HÍREK
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsának tagjává nevezték ki Seszták Istvánt

Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónussá szentelték Szakállas Csabát

Görögkatolikus bál ’26
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
 
Görögkatolikus bál ’26
Görögkatolikus bál ’26
 
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
 
Megjelent a februári Szemle
Megjelent a februári Szemle
 
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...