Új titkára van a Keleti Egyházak Kongregációjának

Új titkára van a Keleti Egyházak Kongregációjának

2020-02-27 11:21:41
Szerző: vatican.va, eparchiapiana.org, Szemán András, fotó: Wikipedia
Ferenc pápa
Friss
Őszentsége Ferenc pápa kinevezete a Keleti Egyházak Kongregációjának új titkárát, Giorgio Demetrio Gallaro püspököt, aki egyúttal érseki kinevezést is kapott. Giorgio Demetrio Gallaro eddig a szicíliai Piana degli Albanesi görögkatolikus egyházmegye püspöke volt, valamint a Keleti Egyházak Kongregációjának konzultoraként tevékenykedett.

Giorgio Demetrio Gallaro 1948. január 16-án született a szicíliai Pozzalloban. A középiskolai tanulmányokat követően a noto-i szemináriumban tanult. 1968-ban az Egyesült Államokba költözött, és a teológiai tanulmányait Kaliforniában, a los angeles-i Szent János Szemináriumban fejezte be. 1971-ben diakónussá, majd 1972-ben áldozópappá szentelték.

Nyolc éven át a Los Angelesi Főegyházmegye két egyházközségében szolgált, majd Rómában a Pápai Keleti Intézetben és a Pápai Aquinói Szent Tamás Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol egyházjogi területen doktori, valamint ökumenikus teológiából licenciátusi fokozatot szerzett.

A római tanulmányok végeztével lelkipásztori és oktatói tevékenységét Massachussets államban a melkiták Newtoni Egyházmegyéjében, továbbá Stamford és Connecticut államokban az ukrán görögkatolikus Stamfordi Egyházmegyéjében, Pennsylvania-ban a Pittsburgh-i Rutén Főegyházmegyében, valamint az ukrán görögktatolikusok Philadelphia-i Főegyházmegyéjében végezte. A pittsburgh-i Szent Cirill és Metód Bizánci Katolikus Szemináriumban egyházjogot és ökumenikus teológiát tanított.

2011-től a Keleti Kánonjogi Társaságának alelnöke, 2013-tól a Keleti Egyházak Kongregációjának konzultora.

2015. március 31-én nevezték ki a Piana degli Albanesi Egyházmegye püspökévé. 2015. június 28-én Donato Oliveiro lungro-i, Dimitrios Salachas püspök-exarcha és Nicholas James Samra newton-i püspökök szentelték püspökké Piana degli Albanesi városában, a Szent Demeter nagyvértanú-székesegyházban.

Az összefoglalót az eredeti források alapján készítette: Szemán András.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai