Újabb lépés a Szent Efrémben a tudatos fogyasztóvá válás útján

Újabb lépés a Szent Efrémben a tudatos fogyasztóvá válás útján

2023-04-25 09:42:17
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A biodiverzitás, a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az energia kérdése mellett idén a fogyasztóvédelem is helyet kapott a témahéten.

A jövő megbecsülését, megóvását nem lehet elég korán elkezdeni – ezzel nyitotta a fenntarthatósági témahét helyi programját Vas Péter a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában hétfőn. Az igazgató elmondta, az intézményeikben kiemelt és fontos terület a fenntarthatóság, a környezetvédelem. Az előrelátó, tudatos gazdálkodásra nevelés alapvető szempont a hétköznapjaikban. Elhangzott, számos játékos feladattal igyekeznek érzékenyíteni a rájuk bízott gyermekeket a témában. Többek között ökolábnyom-felmérés, ruhatervezés, levélírás a Föld nevében és környezetvédő jármű tervezése színesíti az óvodai-iskolai tevékenységet.

Az eseményen dr. Kupecki Nóra, az Igazsgágügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára beszámolt arról, hogy hogyan kapcsolódott a szakterülete a Belügyminisztérium által országosan meghirdetett különleges és fontos témahéthez.

Mint mondta, a termékek előállítóit ösztönözhetik arra, hogy a gyártási folyamatban a fenntarthatóságot tartsák szem előtt. Igyekeznek arra buzdítani mindenkit, hogy amit lehet, javítsanak és ne az új termék vásárlása legyen az elsődleges megoldás egy hiátus fellépésekor, így kevesebb hulladékkal terhelhetjük a környezetet. Szólt arról, hogy a kollégái aktívan részt vettek a témahét eseményeiben. A debreceni intézményben dr. Kiss-Benedek Damarisz, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének jogász-tanácsadója tartott előadást a diákoknak. Mindezek célja, a helyettes államtitkár szavai szerint, hogy a Földünk a környezetünk, illetve a saját magunk jogait meg tudjuk védeni, és fel tudjunk lépni a visszásságok ellen.

Forrás:haon.hu, fotók: efrem.hu

VEZETŐ HÍREK
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várjuk a csapatok jelentkezését

Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója Szerencsen

Egy görögkatolikus festősors a XX. században – új időszaki kiállítás a Görögkatolikus Múzeumban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várju...
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várju...
 
Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója ...
Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója ...
 
Egy görögkatolikus festősors a XX. században – új id...
Egy görögkatolikus festősors a XX. században – új id...
 
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben
 
Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budap...
Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budap...
 
Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Rom...
Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Rom...