Ülésezett a Hierarchák Tanácsa

Ülésezett a Hierarchák Tanácsa

2018-06-16 15:31:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Debrecen
Június 12-én a debreceni Metropóliai Hivatalban tartotta meg soron következő rendes ülését a Hierarchák Tanácsa, mely a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház (Görögkatolikus Metropólia) legfőbb döntéshozó testülete. Tagjai a magyar görögkatolikus főpásztorok, így Szocska Ábel atya, aki eddig apostoli kormányzóként volt tagja ennek a tanácsnak, most pedig mint felszentelt püspök kapcsolódott be az ülés munkájába.

Ezen az alkalmon jelen volt még az Apostoli Nunciatúra nevében, annak ügyvivője Mons. Germano Penemote atya, aki köszöntőjével és hozzászólásaival segítette a görögkatolikus püspökök tanácskozását. Őt elkísérte P. Depaula Flavio Silvio SDB titkár atya is.

Az ülésen a püspök atyák többek között tárgyaltak a Hierarchák Tanácsa szabályzatának szükséges módosításáról, a részleges jog véglegesítésének folyamatáról és az állandó diakónusok feladatairól is. Ugyanakkor a Görögkatolikus Metropólia fenntartásában lévő intézményeket, vagyis a Máriapócsi Kegyhelyet, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolát és a Görögkatolikus Papnevelő Intézetet érintő kérdések is témái voltak az összejövetelnek, amely mellett egyéb intézmények (pl. Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, vagy a budapesti görögkatolikus kollégiumok) metropóliai szintre való emelésének igénye valamint egy közös, metropóliai kulturális központ létesítésének szándéka is megfogalmazódott.

Fontos döntés volt még, hogy a minden részletében teljessé vált Hierarchák Tanácsa a jövőben a törvényerejű rendelkezéseit új formában, a Görögkatolikus Közlönyben teszi közzé. Megállapodtak továbbá a püspök atyák a metropóliai gyűlés előkészítésében is, melynek részleteit alaposabb előkészítés után a Hierarchák Tanácsán következő ülésén fogják megtárgyalni.

VEZETŐ HÍREK
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közösségek zarándokoltak Máriapócsra

Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok gyakran egészen kicsiben kezdődnek

Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
 
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
 
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...
 
A zene nem ismer határokat – román-magyar kulturális eg...
A zene nem ismer határokat – román-magyar kulturális eg...