Ünnep a nyár közepén Zalaegerszegen

Ünnep a nyár közepén Zalaegerszegen

2019-07-23 09:01:23
Szerző: Kostyál Ildikó
Hajdúdorogi Főegyházmegye
szórvány
Kettős ünnep volt július 20-án a Zala megyei székhelyen: a júniusban frissen felszentelt Elek Antal atya első alkalommal mutatott be Szent Liturgiát, ennek köszönhetően pedig régi vágya teljesült az itteni görögkatolikus híveknek, hiszen - egy vecsernye kivételével - nem volt lehetőség bizánci rítusú szertartáson részt venni Zalaegerszegen. Kostyál Ildikó beszámolója.

Az újonnan épült gyönyörű, modern besenyői római katolikus templom fogadta a szertartás erejéig a híveket, hála Stróber László plébános úr segítőkészségének. Több zalai településről jött össze erre az alkalomra a maroknyi görögkatolikus hívő, akiknek számát a helyi római katolikus testvérek gyarapították.

A liturgia végzése előtt nagy segítség volt Tóni atya magyarázata, mivel gyakorlati tanítást adott a szertartás menetéről, ezzel átlendítve bennünket a kezdeti elfogódottságon és gyakorlatlanságon. Jakab levele alapján Illés próféta életéről szólt a szentbeszéd, arról, vajon honnan vette a kitartást, türelmet reménytelennek tűnő helyzetekben, mint az aszály, az éhínség, vagy üldöztetés közepette? Tudunk-e mi is, hasonlóan hozzá bízni Istenben, aki kimunkálja a megoldásokat, még ha várnunk is kell rá? Aki Őbenne bízik, nem csalatkozik, szólt a bátorítás, majd újra dallam szárnyán csendült fel az ima, a legszentebb áldozat bemutatásakor és önmagunk felajánlásaként is.

Kötetlen és igen barátságos agapéval zártuk az alkalmat Isten szabad ege alatt, hálatelt szívvel annak, aki egy új kezdetet adott nekünk itt Zalaegerszegen, és körünkbe hívta Elek Antal atyát, kedves feleségével, szolgálni. Isten áldja meg életüket és munkálkodásukat bőségesen!

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...