Ünnepi istentisztelettel és járőrversennyel tisztelegtek a felderítők

Ünnepi istentisztelettel és járőrversennyel tisztelegtek a felderítők

2016-11-18 15:38:47
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Ünnep
Kétnapos programsorozattal emlékeztek Szent Mártonra, a felderítők védőszentjére a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái.

Az első napon felderítő versenyt rendezett a zászlóalj, amelyen a bornemisszások mellett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei, az MH Összhaderőnemi Parancsokság Felderítő Főnökségének csapata és a zászlóaljnál csapatgyakorlatukat töltő honvédtiszt-jelölt hallgatók is részt vettek. A komoly felkészültséget igénylő fizikai erőpróbán több területen is bizonyítaniuk kellett a versenyzőknek.

A katonai járőr versenyen a térképpel való tájékozódás mellett sebesültszállítás, fegyver szét- és összeszerelés, UAZ-tolás és területátvizsgálás is szerepelt a feladatok között, de egyes pontokon kérdéssorokat kellett megválaszolnia a versenyzőknek többek között Szent Márton életével kapcsolatban, valamint felderítő szakharcászati témakörben. A megmérettetést a Harcászati hírszerző század csapata nyerte, második helyen a Csapatfelderítő század végzett, míg a bronzérmet a Mélységi Felderítő század vitte el, de a vendégcsapatok is jól szerepeltek.

November 11. napja hagyományosan zászlófelvonással kezdődött az 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnál, majd- mint minden éven- a zászlóalj a Debrecen Helyőrségi Zenekar kíséretével átvonult a debreceni Kossuth Laktanyából a Megtestesülés Templomba. Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkész nyitotta meg az ünnepséget, és köszöntötte a jelenlévőket, köztük Kajári Ferenc ezredest, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítő Csoportfőnökségének megbízott csoportfőnökét és Rumi Zoltán ezredest, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Felderítő Főnökségének főnökét.

A tábori lelkész megnyitójában a katonák helytállását, hazaszeretetét, önfeláldozását méltatta. Az ünnepi istentiszteleten dr. Krakomperger Zoltán, teológiai tanár, a Szent István Templom plébánosa Szent Márton életútjáról beszélt, majd megáldotta a felderítő zászlóaljat. 

A Szent Márton emlékének tartott istentiszteletet követően ünnepi állománygyűlést tartottak a laktanyában, ahol kihirdették a verseny eredményeit és átadták a díjakat, illetve egyéb elismeréseket. A nap megkoronázása az esti Felderítő Bál volt, ahol dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka mondott pohárköszöntőt a felderítők tiszteletére. 

Cs. Sárkány Beáta hadnagy

Fotó: Szalka Miklós őrvezető, 24. BGFZ és Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai