Útibeszámoló egy különleges Athosz-hegyi zarándoklatról

A Halkidikí-félsziget keleti földnyelvén, a Szent Hegy-félszigeten elhelyezkedő autonóm kolostorköztársaság az ortodox vallás egyik fő központja. A félsziget 53 kilométer hosszú, átlagosan 7-12 kilométer széles, és déli csücskében található a 2033 méter magas Athosz-hegy. 1046-os alkotmánya biztosítja a félszigeten lévő húsz monostor autonómiáját, amelyet Görögországban és az Európai Unión belül élvez. A húsz monostor mellett körülbelül ötszáz kisebb-nagyobb szerzetesközösség és remeték is élnek a félszigeten, barlangokokban, sátrakban és különböző kis szerzetesházakban, összesen körülbelül 2300-an.

Athoszra nem könnyű eljutni, hiszen a monostoroknak saját joga eldönteni, hogy kinek engedélyezik a beutazást. A félszigetre a beutazás feltétele egy 30 euróért megváltott vízum, a diamonitirion, amelyen a látogató vallása is föl van tüntetve. Ez alapján, aki nem ortodox, természetesen nem járulhat az Eucharisztiához a Szent Liturgián. A zarándokok három napig tartózkodhatnak a félszigeten, de bármelyik monostor igumenje engedélyezheti a hosszabb tartózkodást. Az alkotmány teljes mértékben tiltja a nők félszigetre lépését, sőt, nőstényállatokat sem lehet bevinni. A legenda szerint az Istenszülő Szűz Mária Szent János apostollal hajózott Ciprus felé, s kikötöttek Athosz partjainál. A tájban gyönyörködő Istenszülőnek annyira megtetszett a hely, hogy megkérte Istent, hadd legyen ez az ő kertje. Az ortodoxok e legenda alapján az Istenszülő Szűz Máriának tulajdonítják a helyet, és ezért halandó nő nem érintheti a földet rajta kívül.

Kezdetben bizánci közösségek éltek a területen, és a VIII. századból már írásos nyoma van a szerzetesközösségek jelenlétének. Szent Atanáz 958-ban érkezett a félszigetre, a szétszórt szerzeteseket közösségbe gyűjtötte, 963-ban monostort alapított (Nagy Lavra), és megalkotta számukra az első szerzetesi szabályzatot, amelyet ma is őriznek az általa alapított fővárosban, Karyesben. Itt található a sziget parlamentje, a Koinotita, amelyben a húsz monostor igumenje, vagyis vezetője és az általuk delegált személy, összesen 40 fő képviseli ezt az athoszi önkormányzatot. A görög külügyminisztérium egy polgári ügyintézővel képviseli magát a 130 fős fővárosban. Itt található a görög ortodoxia legfontosabb temploma is, a Protaton, amely számos ortodox festőiskolának a mintája.

A kis zarándokcsapat három monostorban töltött el egy-egy éjszakát és egy-egy napot, ahol részt vettek a szerzetesközösség imádságaiban. A szerzetesek a napkeltéhez és a napnyugtához igazítják a szertartásaikat, számukra ez hajnali négy órai kezdést jelentett. Az utrenye nyolc óráig tartott, amit Szent Liturgia követett. Ezután volt a reggeli, ami után a szerzetesek dolgozni mennek. Ebéd nincs, délután 5-kor kezdődik a vecsernye, ez körülbelül 7-ig tart, ezután vacsora. A monostorok kapuit estére bezárják. A monostorok erődítményszerűek, ennek az az oka, hogy az elmúlt ezer évben folyamatos támadások érték a félszigetet és az ott lakókat a szaracénok, ottománok, kalózok, katalánok részéről. A zarándokok külön zarándokszállásokon laknak a hatalmas monostorok területén, és néhol bekapcsolódhatnak a szerzetesek munkájába is.

Először a híres Vatopedi monostort látogatták meg. Onnan három és fél órás hegyi túrával jutottak el a Pantokrátor-monostorhoz, a harmadik napon a fővároson, Karyesen keresztül ismét egy három és fél órás túrával a félsziget déli részére, a Xenophontos-monostorba érkeztek.

Rengeteg lelki élménnyel, megerősödéssel gazdagodtunk, együtt élhettünk, imádkoztunk az ezer éve tulajdonképpen változatlan formában működő athoszi szerzetességgel. Nyilván nem elég három nap arra, hogy nagyon sok mindent tapasztaljon az ember, így is rettentő tömény volt az az élményáradat, amiben részünk volt. A templomok, kápolnák, freskók olyan garmadájával találkoztunk, hogy mindezt teljesen befogadni ilyen rövid idő alatt szinte képtelenség. Nagyon szívesen visszatérnék, hogy minden monostort meglátogathassak, imádkozhassam és megmásszam az Athosz-hegyet. Különleges élmény volt számomra, hogy édesapámmal együtt tudtunk részt venni ezen a zarándoklaton – zárta gondolatait Király András.