Vádat emeltek a gödöllői templomrongáló ellen

Vádat emeltek a gödöllői templomrongáló ellen

2022-01-21 11:45:12
Szerző: MTI
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Vádat emelt az ügyészség a gödöllői görögkatolikus templomot tavaly megrongáló és felgyújtó férfi ellen - tudatta a Pest megyei főügyész január 20-án az MTI-vel.

Szabó Ferenc főügyész – idézve a vádiratot – közölte, 2021. március 15-én a kora esti órákban a gyanúsított elhatározta, hogy tüzet fog gyújtani, ezért egy sporttáskába égetett szeszes italt, motorolajat és falfestéket pakolt, majd ezekkel elindult gödöllői otthonából a templomhoz.

A közlemény szerint miután betörte a templom kapuját és behatolt az épületbe, a szeszes üveget összetörte a padlón, a motorolajat szétlocsolta a templom hátsó padsorain és begyújtotta a folyadékokat. Ezután a padok között felállított csókoló ikont felborította és a falfestékkel töltött vödröt a templom szentélye felé dobta, a festék az ikonosztázra fröccsent. A férfi ezután elhagyta a helyszínt.

A főügyész jelezte, a tüzet a templom parókusának sikerült eloltania, de így is csaknem másfél millió forintos kár keletkezett.

A gödöllői rendőröknek alig egy héttel a cselekmény után sikerült elfogniuk az elkövetőt, aki ellen a Gödöllői Járási Ügyészség „templom megrongálásával elkövetett rongálás” bűntette miatt emelt vádat.

A tett országszerte felháborodást keltett, de egyben széleskörű összefogást is elindított: az egyik keresztény portál olvasóinak felajánlásából a teljes felújítást fedezni tudták.

Kapcsolódó írás:

Fülöp metropolita: imádkozni kell azért az emberért, aki megtámadta a gödöllői templomot

Elfogták a gödöllői templomot megtámadó férfit

Gödöllői templomrongálás: a teljes felújítást fedezi az összegyűlt adomány, amit a vasarnap.hu szerkesztősége gyűjtött össze

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai